.
 
Home  Calendar  Keresés  Taglista  Csoportok  Regisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üzenetek

Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (14 fő) Szer. Szept. 13, 2017 6:30 pm-kor volt itt.
Latest topics
» I. osztás
Pént. Szept. 15, 2017 3:00 pm by Iris Lily

» Hey Doc! The past is just the past!
Szer. Szept. 13, 2017 8:28 pm by Talia L. Sarid

» It's time for a...
Szer. Szept. 13, 2017 7:59 pm by Christian Acker

» the Beauty and the Beast - and you, Mr.
Szer. Szept. 13, 2017 4:26 pm by Talia L. Sarid

» Let's make a deal
Hétf. Szept. 11, 2017 9:14 pm by Christian Acker

» Explain, explain!
Vas. Szept. 10, 2017 7:12 am by Rhodan Bear

» The beginning of a beautiful friendship? (18+)
Szomb. Szept. 09, 2017 10:54 am by Vendég

» I want it now!
Szomb. Szept. 09, 2017 9:12 am by Areus Jahn

» Az első nap a világvégéig (Szabad játék) 18+
Csüt. Szept. 07, 2017 2:41 pm by Lukas Schmidt


Share | 
 

 Judge "Gravedigger" Hopkins

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Lazarus Hopkins

Undercover Judge
avatar
Hozzászólások száma : 10
Érkezett: : 2017. Aug. 25.

Undercover Judge

TémanyitásTárgy: Judge "Gravedigger" Hopkins   Kedd Aug. 29, 2017 12:11 am

Lazarus „Gravedigger” Hopkins

## Rendfenntartó ## Hugh Jackman ## 32 ##

Ennyit rólam tömören

Felénk az a mondás járja, hogy a Törvény, a valódi Törvény betartatás folyamatos háborút jelent a lakossággal, mely minduntalan próbálja megtalálni a korlátokat, melyeket minduntalan csak feszítenének, csavarnának, kedvük szerint alakítanának, hogy végül a szálak elpattanhassanak és szabadságnak hitt illúziójukban dagonyázhassanak. Ez pedig elfogadhatatlan, ez elviselhetetlen és a legkisebb kilengést is vérrel, halállal kell megtorolni amint lehet!
Igen, ezt várnák el és ezt akarnák látni Tőlem is. Igen, sok a bolond és még több az aki elbizakodottságában azt lát amit látni akar. Teszem hozzá készséggel hajlandó vagyok akként mutatkozni, miként azt mások kívánják. Miért? Mert annak mutatom magam, amihez éppen kedvem van, annak akihez kedvem van és annak akinek mutatni akarom. Nem egy bírától elvárt cselekedet igaz? Talán inkább öltsem magamra azt a szerepet? Játsszam el a város teljes lakossága által félt és megvetett személyek egyikét aki másról sem tud beszélni, mint arról, hogy ki milyen vétségben bűnös és ezért mire számíthat? Megtehetném, valóban… De az mennyire unalmas is volna…
Oh, nem volt elég tömör talán? Ki mondta, hogy ez érdekelni fog? Ha már itt vagy, legalább maradj csendben és hallgass végig, vagy ott az ajtó, ki lehet rajta fáradni. Vagy az nem tetszene? Talán meg tudlak győzni, hogy jobban tennéd ha mégis elsétálnál…

Életem története

Mióta is? Áh igen, lassan három hosszú éve, de vajon számít az idő egyáltalán akkor, ha teljesen lényegtelennek tűnik ahhoz képest, mit elérni voltam képes? Mondhatjuk, hogy nevetséges a gondolat is, mely szerint ilyen mértékben önhitté tettek az eddigi események. Igen, mondhatjuk, de nem feltétlen javallanám azt, hogy ezt ténylegesen a szememre vesse valaki, főleg nem a testület berkein belül. Ahhoz túlságosan büszkének neveltek, túlságosan arra sarkalltak, hogy szegjem fel a fejem és tegyek mindig akként, miképpen számomra a leginkább kedvező, ahogy a leginkább elvárnám magamtól a dolgok alakulását, hiszen ha akként viselkedem, miként kedvem tartja, úgy kikényszeríthetem azt, hogy valóban minden a kívánalmaim szerint történhessen.
Legalábbis ez volt a vezérelv, amit az a patkány próbált belém nevelni, sőt, talán még sikerrel vette is volna az akadályt, még helyet is kaphatott volna a gondolat elmémben, hogy ott megfontolhassam és mérlegelhessen élethez való jogát. Igen, valóban így is lehetett volna, így is történhetett volna és igen, valóban akkor manapság teljesen másként is festenének a dolgok. Ki tudja, talán a világot is másként látnám, talán a környezetem is másmilyen volna, talán az elvárásaim is mást tükröznének, ha megfogadok olyan tanácsokat amiket atyai jó szándékból, halomnyi elvárással keretezetten sugalmazott vagy inkább ömlesztett felém az a bizonyos illető. Mert azt sosem érdemelte ki, hogy az apámnak tekintsem. Végülis mit tett ami miatt ezt megérdemelhetné? Képes volt élveteg sikoltozásra késztetni az anyámat aki túlságosan keveset gyászolta első férjét? Kellően befolyásos volt ahhoz, hogy egyengesse az utamat a saját maga választotta ösvény felé ami ellen még kivetnivalóm sem lehet?
És aztán? Ez semmi, a legutolsó mocsok is a kerületekből képes lenne rendesen megdolgozni az anyám, hogy az egyszerű, remegő hústömeg maradjon aki levegőt is csak panaszosan tud venni és az egész nem kerülne többe mint hat vagy hét kredit, attól függően, hogy mennyire legyen értelmes kinézete az alaknak. Sőt, bizonyos helyen ennyiből akár hárman is kötélnek állíthatóak lennének, mert többre becsülnék a rajta vehető ételt, mint az élményt, hogy istenesen meghághassanak egy Elitet. De miért is foglalkozzam azzal, hogy neki mi is volna jó, mikor ő sem törődött azzal, számomra mi is lenne megfelelő? Igen, lett volna lehetősége felemelnie a hangját, amikor úgy állt a helyzet, hogy a saját vérét védelmezze, sőt mi több, az én véremet!
Óh, én gyönyörűm, én olthatatlan vággyal rajongott és megannyiszor élveteg nyögésekkel körültáncolt angyalom… Vajon hol lehetsz most? S merre lehet a gyermek, a semmibe veszett miattuk? Igen, a gyermek, akit még vágytam volna is, még ha ebből mit sem mutathattam akkor. Igen, kiállhattam volna én is melléd, mikor az a bizonyos szomszéd előállt féltékenységében a tényekkel. Valóban, veled tarthattam volna a nincstelenség kínjai és megpróbáltatásai közé, ahol csak Mi lettünk volna, hogy olthatatlan vonzalmunkat, melynek féket tán sosem vetettünk és nem is vethetünk, tovább dicsőítve újra és újra egymáséi lehessünk, még ha egy anyai is emelt minket a világnak porondjára.
Mégsem tettem, de ezt amúgy sem érthetnéd meg, talán még akkor sem volnál rá képes, hogyha itt és most előttem állnál és mindent újra elmondanék, pontosan mi és miért történhetett. De fölösleges volna, csak a tüske volna meg, az nyomná magát minden egyes szóval mélyebbre és mélyebbre, egyre maróbb, egyre feszítőbb, egyre ingerlőbb fájdalommal terhelve, amit a puszta test képtelen volna lesöpreni magáról, hiszen az önérzet az, melyen mind maradandóbb sebet fakasztana. Ugyan, mit is értem volna azzal, ha Veled tartok? Leginkább semmit. Hogy eldobtalak-e magamtól? Talán igen, bizonnyal így láthattad akkor, talán nem akartad annak venni, de bizonnyal előkerült az évek múlásával a gondolat, mi van akkor, ha én árultalak el akkor mérhetetlenül és nem a szülőanyánk? Még ha úgy is lett volna, akkor sem mondhatod, hogy bármin változtatott volna. Maradhattál volna, játszhattad volna, hogy engedelmes leszel, miként én is tettem, s maradhattunk volna bűnben fogant, csodás élvezetek rabságában míg a világ el nem ég végre a kárhozat tüzében.
Tudom, hogy bosszút fogadtál, láttam a szemedben, hiszen ki is ismerhetne jobban, ki tudhatná jobban melyik porcikád miként és miért feszül meg, ha nem az, aki annyiszor lelte kedvét Veled? Ám bosszúd bennem is azt ébresztett, mérhetetlen vágyat arra, hogy meglakoljon mind, ki ártalmunkra kívánt törni, s akként tetszett, sikerrel is végezhette tettét. Igen, elsőre még akár annak is tűnhetett, sőt, könnyen lehet, hogy másodjára is. De nem gondoltak bele, nem láttam ott semmit, ahol valóban kellett volna, mert inkább Rád figyeltek, arra, aki dacol velük és inkább vállalja a kiátkozást, mintsem kedvük szerint másként cselekedjen. Gyönyörű volt, szinte megkapó, ahogy dacoltál, talán valóban ez érintett meg oly mélyen, miként én tettem Veled… Óh, régi, fájdalmasan szép emlékek. Kár, hogy így esett, kár, hogy oly hosszú idő óta nélkülözöm érintésed és közelséged, de mit is tehetnék, mikor mindenki úgy tudja, hogy már rég elföldeltek?
Bár, azért nem mindenki… Hihetném-e azt, hogy a bosszú lángja ami felcsapott vágytól elsötétültnek leginkább látni kedvelt pillantásod mélyén, engedett volna sírba szállni? Téged? Ugyan, az képtelenség. De félre ezzel a gondolattal, inkább fordítok egyet a számban lógó pipa tárján és figyelem ahogy megvonaglik ez a féreg itt előttem. Remeg, szinte vonaglik a verőér a nyakán, hisz háttal ül nekem, azt hiszi bizonnyal, hogy fegyvert fogok a fejéhez. Igen, végülis érthető volna, a fajtámat erről ismerik, hogy csak lőfegyverrel képes osztani az igazságot. Mit igazságot, magát a TÖRVÉNYT.
Talán meglepő, hogy bosszúm legjobb módjának a bírói szolgálatot választottam? Miért is lenne az? Mérhetetlen hatalom, a jog, hogy a legkisebb kilengést is büntetlenül toroljam meg, még ha erre bizonyítékot képtelen lennék is felmutatni, de az igazat megvallva, még egyszer sem hallottam arról, hogy felelősségre vontak volna bárkit, aki a sas jelképével felvértezve szolgálja a kormányzat békéjét.
Mélyet szívok az ellapított végű revolvercső teljes hosszán végig hömpölygő, serkentően tompítani képes füstből, kitöltve teljes tüdőmet, hol kényelmesen hagyom fordulni, kavarogni a friss tartalmat, s végül orrlikaimon keresztül eresztem vissza a raktár dohos mocsoktól nehéz levegőjébe. Igen, sehol egy kolléga, sehol egy kamera vagy a szemet kiégető lámpák közül akár egy is. Sehol a testület, mely minden egyes tettemet készséggel támogatná, ha egyáltalán tudnának arról, mit is művelek épp. Ami nekik számít, hogy megfelelően végezzem a munkám, ami legnagyobb szerencsémnek, valamint pár kellő időben kitört nyaknak köszönhetően egészen kedvemre való.
Mert aki arra számított, hogy majd a megszokott egyenruhában fogok feszíteni, aminek a legapróbb szegletének pillantásától is a papírforma szerint minden bűnözőnek el kellene gondolkodnia azon, vajon tényleg érdemes volt-e felkelnie, az bizony igencsak mellé fogott. Miért? Mert egy mocskos, leginkább romhalmazra hasonlító épület mélyén nagyon előnytelen volna egy motornak támaszkodva azon gondolkodni, vajon a rendszeresített lőfegyverbe milyen töltényt is helyezzek a jeles alkalomra. Tovább a kiküldetéshez sem volna valami praktikus. Élek, lélegzek, a lehető legnagyobb mélységben merülök a zavaros iszapba, mert ezt várják el tőlem. Feltétlen szolgálatot, odaadó hűséget és végtelen igyekezetet, semmi egyebet. Hiszen jól kitanítottak, s amikor végre ráébredtek arra, hogy vétek lenne elpocsékolni arra, hogy a Farmok vagy az ételt szállító, páncélozott vonatokat őrizzem, nemes egyszerűséggel beinvitáltak egy beszélgetésre a központba.
Az ilyen beszélgetések mindig kedélyesek, mókásak és remek hangulatban telnek… Persze, valami ópiáttól kábult elmében bizonnyal így képzelhető el, ám az igazság az, hogy ez mindössze egy parancs átadása, annak átolvasása majd egy határozott biccentés összessége. Következhetett a csoda, amiről a legtöbben azt hihették, valami kivételen eljárásnak vetnek alá, valami igazán csodálatos szuper-ember kísérlet alanyává avanzsálódtam, hiszen amennyit oltást és különféle dózisú, keverékű szert diktáltak belém az oltópisztolyokból, tényleg erre lehetett volna következtetni. Pedig mindössze az ismert járványok ellenanyagait kaptam meg, majd négy kolléga felnyalábolt és kihajított az éjszaka közepén a Második körzetből. Igen, ennek három esztendeje…
Ráérősen dobolok szabad kezem ujjaival legjobb barátom masszív testén, az acélkemény, szögletes felszínen, melynek olyan hideg az érintése, még ha oly mélyen lángoló szeretettel veszem is körül, számára ez mit sem ér, ő nem látja kapcsolatunknak szépségét, nem érzi át rajongásomat és törődésemet, nem pillant Rám büszkén és húzza ki magát mikor együtt mutatkozunk, bármennyire is okozhatna ez fájdalmat nekem. De ezt kénytelen vagyok feldolgozni, megemészteni, még ha olykor talán úgy is érzem, fájdalmasnak hatna a hiánya, hiszen oly sok mindenen mentünk már keresztül mióta rátaláltam évekkel ezelőtt, ott, a Vas-bazárban heverve a porban egy fegyverekkel telehalmozott stand mellett, hol nem figyelt Rá senki sem, hol nem látták meg benne azokat a lehetőségeket, melyeket azonnal megpillantottam, amint tekintetem Rá vetettem. Nem haragszom rá, nem ingerel a tény, hogy így viselkedik, a lényeg, hogy mindig és mindenhol mellettem van, még ha a múlt árnyai utánam is nyúlnak az én édes féltestvérem álomba szövődő érintésének képében még ha ezeknek feledésének kedvéért szajhákat is fizetek meg, hogy szőke hajzattal idézzék fel nekem a rég volt történéseket, még ha mit sem érzem az érintésüktől, még ha semmit sem tudnak nyújtani nekem ahhoz képest, amit majdhogynem gyermekem anyja képes volt. Ám nem vonhatom felelősségre sem a ribancokat, sem hű és egyetlen társamat ebben a romlott világban.
Elvégre nagyon nevetséges és udvariatlan gesztus volna tőlem, ha nekiállnék egy acélládával vitatkozni nem?
Most mégis hagyjuk Mojo-t, ő úgy tökéletes ahogy van, még ha oldalain horpadások is vannak a felfogott lövedékek emlékeiként. Ráérősen emelkedek fel felületéről és kissé kacsázó léptekkel kerülöm meg a betontömbhöz láncolt alakot, hogy leereszkedve vele szemben a mocskos talajra, az éjszaka ellenére eddig is hordott hegesztő szemüveget hanyag mozdulattal toljam a homlokomra, mely mozdulat nyomán az eddig olyan készségesen megtartott, háborodott félmosoly leolvadjon és helyébe az akadémián fenyítések hosszú sorával tökéletesre gyakoroltatott komor arckifejezés kerülhessen. Igen, az igazi arc, a kérlelhetetlen bíra, a megfellebbezhetetlen hatalom, mely képes betartatni a törvényeket.
- Hidd el koma, tényleg jól mulattam eddig, sőt, még az a cefre se volt olyan rémes, amit kerítettél, hogy legyen mi fölött beszélgetnünk és meghallgathassam a nevetségesebbnél nevetségesebb történeteidet. Még azt is elnéztem, hogy mennyire szidtad a bírákat, sőt, még abba sem kötöttem bele amikor arról meséltél, hogy a birtokodba került egy a dedikált lőfegyvereik közül, sőt, még le is durrantottál vele valakit. – Újabb mély slukkot veszek magamhoz, még ha csevegőnek hat is a szöveg amit kap ez a szerencsétlen, a hangom csikordul mind fém a fémen, mint mikor betáraznak és csőre húznak egy minőségi shotgunt.
Lassú mozdulattal nyúlok a leszaggatott ujjú fegyverkabát alá, láthatóan keresgélve valamit ami elsőre nincs meg, mintha el is felejtettem volna hova is tettem, közben pedig a szigorú ábrázaton a megemelkedő szemöldöknek hála az értetlenség suhan át, hogy végül ráfoghassak a markolatra, melynek pontos helyét mindig és mindenkor tudom és bocsánatkérő arccal elővonjam azt a bizonyos pisztolyt, tenyérbe fogva mindössze, ujjaimat csak annyira fonva rá, hogy ne eshessen ki a fogásból, de az elsütő billentyűre nem simul még a mulatóujj bőre.
- Csakhogy.. Ezek ismerik a gazdájukat, aki pedig nem egyezik vele, annak szépen eldurrannak a kezében és leviszik a pracliját is vele együtt. – Helyére illesztem ujjam és prezentálom az apró, szinte fel sem tűnő led zöldes villanását, mely a megfelelő authentikációnak szól. – De ebbe ne is menjünk bele, ami sokkal, de sokkal jobban érdekel, ami valóban érdekel abból a sok marhaságból amit végig kellett hallgatnom ahogy folyik kifelé a mocskos szádból, azért be kell vallanom, egyik-másik történet nagyon tetszett, ugye megengeded, hogy használjam őket? – Eresztek meg egy széles mosolyt, amolyan hibátlan fogsort villantó fajtát és még a lőfegyvert is kissé oldalra billentem mellé, hogy végül aprót, határozottat biccentsek mikor halálra váltan lóbálja a fejét beleegyezésként.
- Mesélj nekem arról az aranyszőke nőről a kíméletlen mosollyal…




Valami, ami igazán fontos

Egy dolog van ami fontosabb lehet bárminél, még egy meg nem született gyermeknél is, a pipám. Van valami mocskosan meghitt abban, hogy az első saját kezűleg megölt rohadéktól megszerzett revolverből készíttetsz egy forgótáras élvezeti eszközt ami még pont úgy is kattan a fordításokra, mint a valaha volt eszközt idézné. Ez egy csoda, egy mementó, egy trófea és egy csodálatos módja annak, hogy ha úgy akarom, mindig a hangulatomnak megfelelő anyagból szívhassak, de ezt persze nem értheted, hisz neked nincs ilyened…
##
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég

Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Judge "Gravedigger" Hopkins   Kedd Aug. 29, 2017 9:37 am

Üdvözlünk köreinkben, kedves
Lazarus



Végre, az első bíránk. De még milyen!

A megnyerő külső csupa sötét titkot rejt. Rengeteggel találkoztunk már, akinek megvannak a maga kis rejtegetni valói, s bár sokunknál alapvető a bizalmatlanság mások felé, azért bírát nem sejtünk mindenkiben. Főleg abban nem, aki három teljes éve játssza a kis szerepét lebukás nélkül, tökéletesen kiismerve magát a köreinkben és beilleszkedve társadalomnak aligha nevezhető csürhéink életébe.

Romlott, de ehhez az is kell legyen. És ahhoz is, hogy kiváló bíra lehessen. Elvégre, aki fél bemocskolni a kezét és a nevét, az valóban aligha fogja tudni eltakarítani azt a rengeteg szennyet, nem tudná elérni a célt, amit kitűztek elé, és amit ő kitűzött maga elé.  Mert ha jól vettem ki a szavaid, a kettő nem feltétlenül egy és ugyanaz, még ha akad is a kétfajta elvárásnak közös metszete még akár anélkül is, hogy ezt Lazarus tudná.

Meglepett, hogy te vagy az a már emlegetett féltestvér, leginkább azért, mert útjaitok olyan különbözőek lettek, amennyire csak lehetséges. De remekül megtaláltad a megoldást arra, hogy mivel hidalhatod ezt át, mivel indokolhatod meg a miérteket.

A dobozfétis, és a revolverből alkotott pipa külön tapsot érdemel, nagyon megfogott. Amilyen egyedi, annyira emberi és hihető is egyben. Megadja a karakternek azt a kis pluszt, amiről duplán elhiszem, hogy él és akár itt is ülhetne mellettem. Bár bevallom őszintén, azt annyira nem szeretném, elvégre a bírákkal kicsit... Hadilábon állok. Akármilyen istened is legyen, nem fog megsegíteni, ha megtudom ezt rólad.

Nagyon örülök, hogy bár ismert arcot választottál hozzá, mégsem egy poszterfiút, hanem egy éltesebb figurát, aki mögé tényleg oda lehet képzelni mindazt, amit a hosszú évek során meg kellett éljen és tapasztaljon. A megjárt mennyországot és poklot egyaránt. Erről a nézésről elhiszem, hogy az Elit dőzsölése helyett inkább választotta a bűnüldözést, a farmok egyhangú, de kis eséllyel veszélyes őrizgetése helyett pedig inkább él a mocsokban, ahol minden áldott nap kihívás lenne még akkor is, ha nem kell magáról fenntartania még egy olyan képet is, hogy ebbe a környezetbe illik.
Ezer hálás köszönet érte!

Indulj foglalózni és folytasd az utad, amerre és ahogyan épp jónak látod!
Halle

Vissza az elejére Go down
 
Judge "Gravedigger" Hopkins
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Hive City :: Némi civilizáció :: Lakosaink :: Akik már megérkeztek :: Rendfenntartó-
Ugrás: