.
 
Home  Calendar  Keresés  Taglista  Csoportok  Regisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üzenetek

Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (14 fő) Szer. Szept. 13, 2017 6:30 pm-kor volt itt.
Latest topics
» I. osztás
Pént. Szept. 15, 2017 3:00 pm by Iris Lily

» Hey Doc! The past is just the past!
Szer. Szept. 13, 2017 8:28 pm by Talia L. Sarid

» It's time for a...
Szer. Szept. 13, 2017 7:59 pm by Christian Acker

» the Beauty and the Beast - and you, Mr.
Szer. Szept. 13, 2017 4:26 pm by Talia L. Sarid

» Let's make a deal
Hétf. Szept. 11, 2017 9:14 pm by Christian Acker

» Explain, explain!
Vas. Szept. 10, 2017 7:12 am by Rhodan Bear

» The beginning of a beautiful friendship? (18+)
Szomb. Szept. 09, 2017 10:54 am by Vendég

» I want it now!
Szomb. Szept. 09, 2017 9:12 am by Areus Jahn

» Az első nap a világvégéig (Szabad játék) 18+
Csüt. Szept. 07, 2017 2:41 pm by Lukas Schmidt


Share | 
 

 Celie Devora

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Celie Devora

Tanácsadó
avatar
Hozzászólások száma : 19
Érkezett: : 2017. Aug. 20.

Tanácsadó

TémanyitásTárgy: Celie Devora   Kedd Aug. 29, 2017 12:30 am

Catrice Devora..."Celie"

## Elite ## Margot Robbie ## 26 ##

Ennyit rólam tömören

Mr. Rhod jobbkezeként sokan a higgadt, a megfontolt, a hideg oldalamat látják. Azt, amelyik okosan felelget ha kérdezik és mindig úgy cselekszik, hogy ő és megmentője jól járjanak. Azt a felem, amelyik egy tökéletes mosoly mögül próbál mindenből előnyt kovácsolni, aki tökéletes segítőként díszeleg. De nekem is van egy másik oldalam. Egy lobbanékonyabb, szenvedélyesebb személy, aki már tudja milyen kegyetlen emberek veszik körül. Aki tudja mit jelent az, amikor kisemmizve állsz a szakadék szélén nem reménykedve abban, hogy bárki is a segítségedre fog sietni. Az az oldalam, amit megannyiszor kell lenyelnem, visszafognom. De jelen van.

Életem története

- Nem tettem semmit. Semmit! - harsogom újra és újra, immár századszorra a jelenlévő bírák fülébe. Az igazság az, amibe kapaszkodni tudok, az egyetlen, amit megállás nélkül tudok mondani. Nem fogtam össze azzal az orvossal, nem gyártottunk drogokat, nem terítettük szét bizonyos körökben, hogy aztán azon nevessünk, hogy miféle orgiába csap át a mindig oly feszes elitek köre. Nem tettünk ilyet. Nem ismerjük egymást, sosem jártam abban a kerületben. Ehhez ragaszkodom, mert ragaszkodnom kell. De mintha meg sem hallanának. Mindegy mit mondok, mit felelek. Már sorolják is a rengeteg paragrafust, hogy melyek azok, amik ellen vétettem. Remegve, bilinccsel a csuklóimon nagyot nyelek. 42 év. Ennyi lenne a kiszabott büntetés. Nagynéném, lévén mindkét szülőm meghalt, hangosan sikkant fel, hogy az nem lehet. Azt nem tehetik. Az elit tagjaként, vagyont fogok örökölni, apám köztiszteletben álló fejlesztő volt mindig is, anyám családja pedig jószerivel befektetésekből szedte meg magát évtizedeken keresztül. Nem tehetik meg, hogy 42 évre száműznek egy börtönbe. Íriszeim a főbírót keresik, esdeklem. Ne küldjön börtönbe! A sok, ég tudja milyen származású közé, ahol mindnyájunkat gyűlölnek, megvetnek a pénzért és a kényelmes életért. Nem lehet! Nem tehetik! Így nem! A szigorú arcot figyelem. Elnapolja a tárgyalást, halassza. Későbbre a végítéletet. Kegyét már-már megköszönném, szeretném néma ajkaimat szóra bírni, de szavaival megöli ezt bennem. Addig marad a börtön. A zúgás erősödik a fejemben, nem hallom tisztán amit mondanak nekem. Karom fájón rándul meg, ahogy kirángatnak a teremből. Egyetlen szó ismétlődik bennem újra és újra, a börtöné, ahova küldenek. Börtönbe küldenek. Ki tudja mennyi időre..

Elvesztettem mindenem, mocskos vagyok, fájón nyelem mindazt amit itt el kell viselni. A szar kaját, a szar fekvőhelyeket, az örökös sötétet és bűzt, az őrök durvaságát. Bár öltek volna meg. Miért nem tették? Mi van ha egész életemben itt kell majd maradnom? Már nincsenek könnyeim. Elfogytak. Makulátlan és selymes bőröm, melyet annyira megszoktam, már a múlté. Félek, rettegek attól, hogy eggyé fogok válni ezekkel az árny-állatokkal itt. Hogy lényemből nem marad már semmi más. Ajkam fáj. Fáj a sebesüléstől. Fáj a leckétől, melyet meg kell tanulnom. Már nincs nevem, nem is számít. Míg nem..átvisznek..nem tudom hova, nem kapok indokot, sem semmit, átvisznek. Magánzárka. Egyedül leszek. Biztos a nagynéném megmozgatott pár követ értem. Beállok engedelmesen a cellába, had emelkedjen körém az ionfal. A csend rám telepszik, lassan burkolva be abba, ami az elmúlt hónapokban annyira hiányzott. Egyfajta illékony biztonságba. Itt nem bánthatnak. Ide nem léphetnek be. Oldalamra fekve ráz végig a zokogás, bár nem tudom mit siratok. Nem tudom már ki vagyok, vagy ki voltam.
Eltelnek a napok..
Egyformák...
Mind egyforma..mind egyforma végtelen ismétlődésben kezdődik újra és újra..ha még érdekelne, számolhatnám..
Nem érdekel..
Eltelnek a napok...
Megint fekszem, egy régi, távoli dallamot dúdolok, ha kérdezné bárki, nem tudnám megmondani mit. Mi lehet a címe, vagy honnan emlékszem rá. Talán egy altató dal volt. Talán egy régi filmé, vagy egy emlék a szüleimtől. Nem tudom. Nem számít. A computer hangjára sem figyelek fel. Biztos máris ebédidő van, talán túl hosszan dúdoltam ezt a dalt. Mégis oldalra fordítom a fejem, de nem egy férfit látok, nem csak az igazgatót. Hanem kettőt. Bár érdekelne. Bár számítana. Valamit mondanak. Beszélnek, de nem értem mit, nem jut el hozzám mondanivalójuk ténylegessége. Leguggol mellém a másik. Pár hónapja nem néztem volna rá ezen keresztül. Nem, mert féltem, hogy a romjait látná egykori énemnek. Már nem számít mit lát. Beszél hozzám.
Mit mondasz?
Ne mondj semmit...
Szavaid nem értem, a zúgás erősebb. Itt, igen itt benn! Hallod te is?? Ne mondj semmit..ne beszélj.
Az ionfal eltűnik, fel kellene horgadnia a félelemnek, de nem történik ilyesmi, még akkor sem mikor kezét nyújtja felém. Nem fogom meg. Felém hajol, közelről nézzük egymást. Nem bánt, ó, nem. Csak néz. Tekintete kérdő, enyém fénytelenül átkos. Fülembe súgja a két bűvösen értelmetlen szót. Szabad vagy.
Átkapcsolódik bennem valami. Valami, ami nem hisz. Ami nem tud többé hinni. Megragadom a gallérját, üvöltöm, hogy hazug, hazudik, menjen! Menjen innen! Elengedem, hogy eltolhassam magam, hogy kiessek tekintetének fényéből, mely másról mesél nem hazugságokról. Csak menjen! Menjen innen!
Őrök jönnek..
Ujjak marnak a karomba..
Felszakad az a lüktető fájdalom, mely nyílt sebként tátongott magánzárkám kezdetéig és melyen mára vékony var jelent meg, mely érzékeny, rettenetesen érzékeny..
Talpra rángatnak és látom Őt. Elmondom, el akarom mondani, hogy gonosz, lelke rosszabb az összes ittlévő szemétládánál, mert hamisat ígér! Hamisat mond! Rákiáltok mindent, mindent ami fájdalom, mindent ami lelkem nyomja. Rászabadítom a félelmem, annak félelmét, hogy soha nem jutok ki innen. Soha nem leszek már normális. Elordítom a hangom és élesen jön a fájdalom.
Lebegés..
Egy mormoló hang, melynek rezgése nem bánt, nem érzem fájónak..
Egy név.
Rhodan..Rhod. De képtelen vagyok kiejteni. Nincs hangom. És nem állom a kedves szavakat. Mormol, halkan. Olyan halkan, mintha bizalmas lenne.
Egyetlen nevet.
Celie..
Celie, akit az ion-cell adott, mint egy gonosz, fegyverekkel biztosított anyaméh.
Celie, akinek szégyenteljes múltja nem számít.
Celie, aki új életet kapott..
Én.


Valami, ami igazán fontos

Még mindig vannak rémálmaim a börtönről. Szájalhatnak eleget. Aki nem járt odalenn, a bűztől és mocsoktól csöpögő lyukak egyikében, annak fogalma sincs arról, merre van a lejjebb.
##
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég

Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Celie Devora   Kedd Aug. 29, 2017 1:17 am

Üdvözlünk köreinkben, kedves


Celia







Ha kezdenem illene valahol, - márpedig nagyon úgy fest – akkor csak is túláradó örömöm fejezhetem ki aziránt, hogy egy újabb személy érkezett általad az átkos Elit soraiba. Miért átkos? Nos, hol is kezdjem? Leginkább a munkaadód az, aki miatt annak illene billogoznom ezt a magát igen magasra ajnározó csoportot, hiszen aki úri unalmában azzal szórakozik, hogy hiába a jólét, hiába a biztonság, hiába a percre pontosan időzítve érkező étel naponta háromszor is avagy ahányszor éppen úgy diktálja a kedve, inkább a Kerületekben tölti az éjszakáit ahol életre menő viadalokon vesz részt. Igen, számomra ez egy megbocsáthatatlan dolog. Oh, ne érts félre, korántsem azért, mert sajnálnám az esetlegesen ökle által életüket vesztett lakosokat – hiszen aki gyenge az természetes, hogy elpusztul -, mindössze felettébb arcátlan dolognak tartom, hogy az alapvetően éhezőktől veszi el a betevő falatokat a legyőzöttek elszállításával, hogy végül ő lakmározhasson a leölt húsból.
Ezzel szemben itt vagy Te!
A leány, a nő, aki mindössze lobbanékonyságát leplezni kénytelen, mert az nem megfelelő az úri társaságba, ami nem kerülhet felszínre semmiképpen, hisz láthatjuk soraidból, hogy mégis mi történik akkor, ha előtör egy óvatlan pillanatban. Meg kell vallanom, széles vigyorral néztem volna végig, amint a nyársat nyelt felső réteg elállatiasodva esik egymásnak némi tudatmódosító szer hatására, épp úgy, mint mifelénk, a Kerületek mélyén egy kapatosabb kuplerájban amikor valaki a világ császárának hiszi magát és meghívja a teljes társaságot egy ingyen körre. Gratulálok hozzá, hogy ilyen csínyt eszeltetek ki azzal a bizonyos doktorral – akinek személyazonosságára még ötletem is lenne, de inkább nem terhellek a gondolattal – és szórakoztatok egy kicsit.
Az már csak egy szerencsétlen fordulat, hogy éppen Téged vontak érte felelősségre, hiszen börtönnel sújtani egy fiatal nőt, igazán arcátlan és majdhogynem megbocsáthatatlan dolog, de ez csupán újabb példa arra, hogy joggal szidom a bírákat. Igen, bizonnyal megviselt az eset, hiszen 42 év egy fegyházban… Nos igen, nem egy kellemes dolog, de nézd a jó oldalát! Mégpedig azt, hogy amennyiben nem oda születtél volna ahova, úgy fel sem merülhetett volna az, hogy elzárásra ítéljenek, elvégre az én fajtámat egyszerűen lelövik vagy ha azt akarják, hogy szenvedjen, akkor kiteszik a sivatagba, hogy találjon ott megnyugvásra, jobb esetben minél később és minél kínkeservesebb halál formájában, de nem kétlem, hogy számodra legalább annyira gyötrő volt a zárka, legalábbis a közös dühöngőhöz biztos nem voltál hozzá edződve, ezt bizonyítja a felszakadt száj, mely máskor oly kimagasló értelmet képes közvetíteni, mégis ütlegek sora volt az osztályrésze.
Meglehet, kissé furcsán fog hatni, de a magánzárka esetében, mikor elsőnek említetted soraidban, az ugrott be, hogy ebben a környezetben igen könnyen el lehet képzelni akárkinek a PB-dnek választott hölgyet s nem csupán azért, mert a fegyintézetek kezeslábasában is biztosan csodásan festene. De elég is a nőszemély méltatásából, hiszen az ahogy megírtad a történetet, határozottan személyedhez képes kötni ezt az arcot, s messzire űzi a korábban általa megszemélyesítve látott szereplőket és ténykedésüket, hogy helyüket a zárkában elhagyatottan senyvedő Elit örökösnő töltse ki teljesen.
Szinte sajnállak, amiért afféle megmentőként éppen egy ilyen alak került az utadba, mint Rhodan, de minden lehetőséget meg kell ragadni ami kínálkozik, így nem csodálom, hogy a hála valamiféle lenyomatát véltem felfedezni szavaid mögé csepegtetve, bár kérlek, engedd meg nekem, hogy saját lelki békém érdekében ezt az új lehetőségnek és a szabadság visszanyerésének tulajdonítsam, mint magának a személynek aki szabadításodra érkezett.
Így nem is tartalak vissza tovább a visszanyert élettered élvezésétől, örömmel fogadlak köreinkben! Kérlek foglald le az arcod és már mehetsz is, reményeim szerint azért olykor-olykor felszínre eresztve azt a lobbanékony lényed is.



The Berserker

Vissza az elejére Go down
 
Celie Devora
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Hive City :: Némi civilizáció :: Lakosaink :: Akik már megérkeztek :: Elit-
Ugrás: