.
 
Home  Calendar  Keresés  Taglista  Csoportok  Regisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üzenetek

Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (14 fő) Szer. Szept. 13, 2017 6:30 pm-kor volt itt.
Latest topics
» I. osztás
Pént. Szept. 15, 2017 3:00 pm by Iris Lily

» Hey Doc! The past is just the past!
Szer. Szept. 13, 2017 8:28 pm by Talia L. Sarid

» It's time for a...
Szer. Szept. 13, 2017 7:59 pm by Christian Acker

» the Beauty and the Beast - and you, Mr.
Szer. Szept. 13, 2017 4:26 pm by Talia L. Sarid

» Let's make a deal
Hétf. Szept. 11, 2017 9:14 pm by Christian Acker

» Explain, explain!
Vas. Szept. 10, 2017 7:12 am by Rhodan Bear

» The beginning of a beautiful friendship? (18+)
Szomb. Szept. 09, 2017 10:54 am by Vendég

» I want it now!
Szomb. Szept. 09, 2017 9:12 am by Areus Jahn

» Az első nap a világvégéig (Szabad játék) 18+
Csüt. Szept. 07, 2017 2:41 pm by Lukas Schmidt


Share | 
 

 Lukas Schmidt

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Lukas Schmidt

Igazgatóhelyettes
avatar
Foglalkozása: : SMI Felső vezetés
Tartózkodási helye: : Elit negyed
Hozzászólások száma : 17
Érkezett: : 2017. Aug. 29.

Igazgatóhelyettes

TémanyitásTárgy: Lukas Schmidt   Szomb. Szept. 02, 2017 11:10 pm

Lukas Schmidt

## Elit ## Tom Schilling ## 31 ##

Ennyit rólam tömören


A nevem Lukas és unatkozom. Apám révén mindenem megvan, megvolt, ami fizikai értelemben szükséges a tökéletes kényelemhez. Egyetemre jártam. Gépészmérnökként diplomáztam, de ez sem igazán számít. Jelenleg az Elit negyedben élek, egy kellemes tágas lakásban. Van egy feleségem, Margaret és egy hét éves kislányunk Julia. Apám cégénél dolgozom az SMI-nél. (Schmidt Millitary Industries) légkondis irodában a 79. emeleten, ami mondjuk szép kilátással járna, de Hive Cityben olyan nem nagyon akad. Homok, füst, és még több felhőkarcoló. A munkaköröm a gyártásfelügyelet, de mivel szinte az egész cég automatizált lényegében azt csinálok, amit akarok. Hogy mi vagyok én? Nem hiszem, hogy első ránézésre érdekelne. Átlagos, szürke újgazdag irodai patkány, apuci pénzén felemelkedett playboy, családos ember. És…



Életem története


… bejegyzetlen sorozatgyilkos.

Reggel hat óra húsz perc. Az ébresztőrendszer távoli madárcsicsergéssel kúszik az álmomba, innen tudom, hogy már nem álmodom. Mire ez a gondolat végigfut az agyamon, már valóban nem álmodom. Margaret csípője megmozdul, és hozzáér az ágyékomhoz. Halkan felsóhajt, ahogy az ébredés utáni légzése átáll. Zöld szempár, apró szarkalábak a szemhéj széleinél. Rámosolygom, ő pedig visszaragyog rám. Testéből forróság árad, ajkai könnyedén az enyémhez nyomódnak. Nem. Nincs idő már egy szeretkezéshez. Felülök az ágy szélére, felöltözök, majd kimegyek borotválkozni.
Mire bemegyek hozzá Julia már ében van. A számítógépén játszik. Rámosolygom, és szólok neki, hogy öltözzön, hamarosan indulnia kell az iskolába.
Egy órával később az irodámban vagyok, friss forró kávé a balomon, jobbom a számítógépem egerén. Apám ma nincs bent, így én viszem az egész céget. Nem valami nagy kihívás, csak fel kell venni a kagylót. Az e-mail fiókom jelez. Megérkezett az adattömb a központi nyilvántartásból. Rose Tanner, huszonhárom éves, a nyomornegyedben él a söpredékkel a külső gyűrűben, van két gyermeke. Tizenöt évesen szült. A fényképen egy rendőrségi fotó van az aktához társítva. „Ejnye Rosie! Rossz kislány voltál!” A gondolatra bizseregni kezd az egész testem.
Letelt a munkaidőm. Egyetlen másodperccel sem töltök többet ebben az unalmas posványban, mint muszáj. A liftben állva már a nyomornegyedekben járnak a gondolataim, de még meg kell állnom a kilencediken magamhoz venni pár csecsebecsét. Az öreg Robert van a portán, szokás szerint bealudt a TV-s vetélkedőn. Nem mintha számítana, a céges belépővel nincs előttem zárt ajtó. A munkapadon ott pihen a prototípus, amit a belső elhárításnak fejlesztettünk ki. Apró pisztoly, kilenc milliméteres kábítótöltetekkel, amik a gumilövedékkel ellentétben, nem hagynak kék-zöld foltokat. Magamhoz veszem, majd elhagyom az épületet.
A fekete öltönyt már régen átvettem egy katonai nadrágra, és egy barna farmerkabátra. Arcom előtt sál, szememet egy ósdi védőszemüveg védi a por és a homok ellen. Az információm szerint Rose egy bár felett lakik és ott is dolgozik mint sztriptíztáncosnő. Belököm a neontáblával jelzett ajtót és belépek az izzadságtól, mosdatlanságtól bűzlő helyiségbe. Majdnem teltház van, minden asztalnál ül valamilyen vendég. Lassan letekerem az arcomról a sálat. Senki nem fog felismerni, nem mintha híres lennék. Az arcomon egy vékonyka gumiból készült másik arc van. Ezt is az SMI gyártotta még a háború idején a hírszerzés számára. De most jó szolgálatot tesz nekem. „Rosie, Rosie, hol vagy?” Lassan sétálok az asztalok közt, mindenhol női mellek ringanak, bugyiba tömött papírpénz hullik, zöld lézerfények táncolnak a testeken. Aztán megpillantom, és minden más el is tűnik a fejemből. Az egyik hátsó alkóvban ad éppen magánszámot egy kövér mozdonyvezetőnek. Le sem tagadhatná a foglalkozást, még a jellegzetes szürke overallját sem vette le. A közeli bárpulthoz ülök le, és Vodkának csúfolt förmedvényt rendelek. Rose mozdulatait figyelem, a nyakán feszülő inat, ahogyan körbefordul a feje, az apró anyajegyet az arccsontján, amikor hosszú zöldeslilára festett haja odébblibben. Nem iszom többet. Nem azért jöttem.
Hamarosan ürülni kezd a hely, bőven elmúlt már éjfél a lány pedig fáradt mozdulatokkal eltűnik az öltöző függönye mögött. Ekkor felkelek a pulttól, otthagyok némi borravalót, és kimegyek a hátsó sikátor elé. Amíg kiér a személyzetihez épp van időm rágyújtani. Nem dohányzom, de ilyen alkalmakra mindig van nálam egy szál.
Rose kijön, egy nejlonszatyorral lassan elindul egy poros kisutca felé. A sálamat ismét az arcom elé kötöm, habár nincs már por.
Egy konténer mellett érem utol.
- Bocsánat, tudna tüzet adni? – szólítom meg, mire unott arccal megfordul, de mire a tekintetünk találkozna már a szívének nyomom a pisztolyt és meghúzom az elsütőt. Szép óvatosan kisérem az alélt testet a földig, nincs szükségem zajra.

A mocskos motel második emeleti erkélyén állok anyaszült meztelenül és élvezem az éjszakai levegő fuvallatát a bőrömön. A lány lassan mozgolódni kezd odabent. Elmúlt a kábítólövedék hatása. Kezei a franciaágy két széléhez kötözve, a lábait szabadon hagytam. Szájában a saját piros tangája, amit lassan kezd kiköpni. Közelebb lépek hozzá, mire rúgkapálni kezd. Összefogom a kezeit, és tiszta erőből arconvágom.
- Szeretlek! – suttogom a fülébe, és ahogy hozzáér az arcom, nedves lesz a kicsorduló könnyeitől. Mohón lenyalom őket. Sikoltani próbál, de alkarommal átkulcsolom a nyakát, másik kezemmel pedig nyomást gyakorlok a tarkójára. Nem kap levegőt, lábaival rugdos.
- Maradj még! – enyhítek a szorításon. – Ha nem kiáltasz, túléled! – hazudom neki. A szemébe nézek, és látom, hogy hisz nekem. Mellkasa zihál, rémült szíve úgy verdes, mint egy géppisztoly ütőszege.

A penge mentén egyre nagyobb vérpatakok folynak le a hasán egészen a csípőcsontjáig. Szemei félelemmel telve bámulnak rám, szíve csak meggyorsítja az egészet. Megbabonázva figyelem az arcát, ahogyan szétnyitom a bőrt a köldökénél, és szép lassan benyúlok a belei közt. Ahogy a kezem a forró belsőségek közt halad a test sokkot kap és rángatózni kezd. Az aorta impulzusait követve elérek a szívig. Ekkor veszíti el az eszméletét, de nem hal meg.
- Nem! Nem, nem nem! Ez így nem jó! – másik kezemmel pofozgatni kezdem, de nem ébred fel. Jobbomban ott zakatol az élő szív. A pillanat töredékéig kinyitja a szemét, és utoljára rám néz, majd ujjaim szorosan megmarkolják a szívet, és egyetlen mozdulattal kicsavarják.

Reggel hat óra húsz perc. Az ébresztőrendszer távoli madárcsicsergéssel kúszik az álmomba, innen tudom, hogy már nem álmodom. Mire ez a gondolat végigfut az agyamon, már valóban nem álmodom. Margaret csípője megmozdul, és hozzáér az ágyékomhoz. Halkan felsóhajt, ahogy az ébredés utáni légzése átáll. Zöld szempár, apró szarkalábak a szemhéj széleinél. Rámosolygom, ő pedig visszaragyog rám. Testéből forróság árad, ajkai könnyedén az enyémhez nyomódnak. Szeretkezünk. Julia ma nem megy iskolába, én sem dolgozom. Ráérek.
A garázsban állok, és a falon lévő kulcsok egyikét megmozdítva lenyílik a szerelőakna alja. Egy lépcsőn lerobogva bejutok a szentélyembe, és elhelyezem Rosie szívét a többi közt. Sokan vannak… elképesztően sokan.



Valami, ami igazán fontos


MINDANNYIÓTOKAT SZERETNÉLEK SZERETNI... HIÁNYOZTOK...

##
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Celie Devora

Tanácsadó
avatar
Hozzászólások száma : 19
Érkezett: : 2017. Aug. 20.

Tanácsadó

TémanyitásTárgy: Re: Lukas Schmidt   Szomb. Szept. 02, 2017 11:40 pm

Üdvözlünk köreinkben, kedves
Lukas!



Először is megköszönném, hogy bepillantást nyerhettem életed és elméd kicsiny szegletébe a monoton hétköznapok sodrásán belül!
Látom magam előtt a férfit, az apát és férjet, aki minden nap kötelességtudóan ébredve csókkal köszönti feleségét és iskolába küldi a kislányát, hogy bemehessen dolgozni édesapja cégéhez. Látom az embert, akit munkája monotonsága tart benne a hétköznapok pókhálószerű rendszerében, melyből nem tud, vagy nem is akar kiszabadulni. Miért is akarna? Hisz megkapja azt az alapot, ami a normális, a sémákba beleférő élethez kell. Vacsora, az otthon melege és egy család, ahol szeretettel várják haza. És mit látnak ha a szemedbe néznek? Ha tekintetük végigjáratják átlagosan ártatlan arcodon? Ezt. Hiszen ez vagy. Ez is vagy.
Érdeklődve figyeltem, hogy látok-e sémát. Van-e valami, ami megmutatja oly nagyon szerető elméd röghöz kötött pontjait, de homályban hagytad előttem. Bűnösök, bűnösen ártatlanok és te mindnyájukat szereted. Bensőségesen, mélyrehatóan szereted. De vajon mi mutatta ezt meg neked? Mi volt az, ami mindezt kiváltotta? Imádtam, hogy a kicsi Rose-t végig ébren akartad tartani, hogy figyeljen rád, legyen veled a végéig. És maradt, láthattad kihunyni szemeiben a szikrákat.
Külön kedveltem, hogy újraindult a film, az ismétlés alakzatát szépen játszottad bele, mégis ott tartottál és kinyitottál egy újabb ajtót, hogy mindet megőrződ.
Utolsó szavaid pedig ijesztőek mégis mosolyra húzták ajkaimat. Szeretnél minket szeretni. Mindannyiunkat. Mit is mondhatnék erre? Búcsúsztatlak Oscar Wilde szavaival:
"A romantika az ismétlésből él, s az ismétlés az ingert művészetté varázsolja."

Szaladj foglalni, hódítsd meg kerületeinket és..szeress mindenkit, akit csak tudsz!

Celie

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Lukas Schmidt
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Renn Lukas Kramer

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Hive City :: Némi civilizáció :: Lakosaink :: Akik már megérkeztek :: Elit-
Ugrás: