.
 
Home  Calendar  Keresés  Taglista  Csoportok  Regisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üzenetek

Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (14 fő) Szer. Szept. 13, 2017 6:30 pm-kor volt itt.
Latest topics
» I. osztás
Pént. Szept. 15, 2017 3:00 pm by Iris Lily

» Hey Doc! The past is just the past!
Szer. Szept. 13, 2017 8:28 pm by Talia L. Sarid

» It's time for a...
Szer. Szept. 13, 2017 7:59 pm by Christian Acker

» the Beauty and the Beast - and you, Mr.
Szer. Szept. 13, 2017 4:26 pm by Talia L. Sarid

» Let's make a deal
Hétf. Szept. 11, 2017 9:14 pm by Christian Acker

» Explain, explain!
Vas. Szept. 10, 2017 7:12 am by Rhodan Bear

» The beginning of a beautiful friendship? (18+)
Szomb. Szept. 09, 2017 10:54 am by Vendég

» I want it now!
Szomb. Szept. 09, 2017 9:12 am by Areus Jahn

» Az első nap a világvégéig (Szabad játék) 18+
Csüt. Szept. 07, 2017 2:41 pm by Lukas Schmidt


Share | 
 

 It's time for a...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Christian Acker

Orvos
avatar
Hozzászólások száma : 15
Érkezett: : 2017. Sep. 02.

Orvos

TémanyitásTárgy: It's time for a...   Vas. Szept. 03, 2017 12:48 am

Chris&Celie



Ez az egyik kedvenc helyem. Talán a zene teszi, az ilyesmi segít mindig melóban is. Na, nem akkor, mikor épp egy szekrénybe vert homlokot vagy késbe nyúlt kezecskét varrok össze. Akkor nem sokkolnám ilyesmivel az igen előkelő "vendégeket". Akkor viszont jóval inkább, mikor nincs pörgés. Mikor csak állhatok a lepárló szerkezet mellett, és nézhetem, hogy hogyan csöpög le a folyadék, miután egyik lombikban felforrt, áthaladt két csőszerkezeten, három szűrőn, újabb vegyület gőzével elegyedve a következő csőben, újabb szűrőkön, ésatöbbi. Még a bunsen égő hőfokát is könnyebb beállítani ezekre a határozott, csattogó ritmusokra. A végeredmény minden ütemre cseppenjen, vagy csak minden másodikra? Így, persze. Én meg, ha senki nem lát - mert legtöbbször persze sokáig bent maradok, mielőtt ide is kijönnék, így egyedül maradhatok a saját kis.... Metódusaimmal, mondjuk úgy -, képes vagyok még rángatózni is az ütemre akár, míg számolgatok a lassan fortyogó cuccok mellett a kis füzetemben. Mennyiséget, tömegszázalékot, mindenféle másnak unalmas dolgokat, amiket eleinte én is gyűlöltem, de ma már... Bele tudok veszni.
Főleg az ilyen zenével, ezzel egész egyszerű beleveszni bármibe. Elevenen él az emlékezetemben az, mikor először főzőcskéztem felügyelet nélkül, a suli elején. Hát nem beleszagoltam a párába? Volt ott trip rendesen. Sárga, kacsalábú hétszarvún lovagolva kergettem a struccnyakú lila baglyot, óriásgombás erdőben, egy órán keresztül. Azt hiszem, a fegyverem pedig egy kutya lett volna. Egy lufira rajzolt kutya. Piros lufi volt...
Valahol erről is van még feljegyzésem, ezt valahogy nem mertem piacra dobni. Még. Veszélyesnek tűnt. De ami késik, nem feltétlenül múlik.
A pultban a szokásos lányok állnak, mosolyogva köszöntenek megint. Nem először járok itt, így ha nem is igazán mosolyognak, azért a szemükben megcsillan a felismerés fénye. Miattuk is szeretek ide járni, meg a feszes kis csillogó felszereléseik miatt. Mert ruhának ezt aligha nevezném. Úgy kell lehámozni is róluk basszus. De attól még szexi marad.
- A szokásosat. - nyögöm a sötétebb hajú felé, megszokásból koppintok kettőt a pulton, majd elhúzok az egyik közeli asztalhoz, felmérni az egyéb kínálatot.
A szokásos italom, az nem más, mint afféle, amit otthon is ihatok, és amiről úgy tudom, hogy csak itt kapható a falainkon kívül. Ez a harmadik oka annak, hogy sokadszorra teszem itt tiszteletem. A hullapálinkának még a gondolatától is a hideg rázna, azt igyák a többi negyedben, ha jó nekik. Kötve hiszem, hogy az én cuccaimnál kevesebbet ártanának, mégis az az, aminek a forgalomban létét, létjogosultságát jobban elismerik. Nem értem ezt. Nem is akarom.
Megérkezik az italom, ellenértékét az asztalon csúsztatom a lány elé, de még rajta tartom a kezem. Megfogja, rám néz. A pénzre lapozok egy másik papírost, ugyanaz a címlet. Borravaló. Borravaló? Biztos annak szánom?
Kacsintok. Én, csak úgy pénzt osztani? Nem.
Elveszi mindkettőt. Persze, nem gondolom úgy, hogy ennyivel meg is vettem, de jelzésértéke azért van a gesztusnak. Lenne még ott, ahonnan ez jött, csak rá kell szolgálni.
Meghúzkodom magamon az inget -a hely hangulatához illően feketébe öltözködtem-, majd hátradőlve a széken, kezemben a pohárral, először csak megszagolom annak tartalmát. Nem csalódom, nem akarják kiszúrni a szemem holmi olcsó, szinte bárhol beszerezhető dzsuvával. Aprót kortyolok belőle és folytatom, amit már elkezdtem egyébként is: felmérni a kínálatot ugye. Még nem döntöttem véglegesen a sötéthajú, cicaszemű maca mellett.



A hozzászólást Christian Acker összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Szept. 04, 2017 3:09 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Celie Devora

Tanácsadó
avatar
Hozzászólások száma : 19
Érkezett: : 2017. Aug. 20.

Tanácsadó

TémanyitásTárgy: Re: It's time for a...   Vas. Szept. 03, 2017 1:53 am

from Celie...

Nehéz úgy megtervezni bármit, ha nincs célja lépteidnek. Ha nem mondhatod el senkinek, hogy készülsz valahová. Múltkori beszélgetésünk Rhoddal pedig kipattintott abból a biztonsági búrából, melyet jelenléte és a védelme szőtt körém. Egyszeriben rájöttem, hogy világunk annyira illékony és gyorsan változó, hogy gyakorlatilag mit sem látok belőle akkor, ha nem teszem ki a lábam a kerületből. Azonban az elmúlt napokban egyre inkább érlelődött a vágy az iránt, hogy lássam, mi történik most. Ne csupán elbeszélésekből, szét cenzúrázott adásokból lássak valamit, hanem látni akarok mindent. Hogyan élnek mások, mi történik máshol. És szükségem lenne egy éjszakára a merev kötöttségek nélkül, amik az elitet jellemzik. Persze késdobálókat, lélekvesztőket bárhol találni, de nem célom, hogy megmérgezzenek valamelyik sötét és füstös odúban, vagy ne adj isten lelőjenek, hogy aztán hangzatosan névtelen hullaként végezzem valamelyik gyár rothadó üzemében. Sok hírt próbáltam összegyűjteni, persze rizikót mindegyik tartalmazott, de néhány talán nem akkorát, amekkorát kellene. Első sorban inkább valami olyan helyet kerestem, ahol nem kérdezik ki vagy és honnan jöttél, de ha van elég pénzed fogyasztani, megváltani a belépőd akkor a bánásmódra nem lehet panaszod.
Régmúlt időket idéz az, hogy szabályosan kiszöktem a civilekkel, mert ha ténylegesen kilépek, arról Rhod szerintem abban a pillanatban tudomást szerezne. Azt pedig mégsem mondhatom neki, hogy kísérjen el. Ő is vágyik valamire, valami másra, amit sem én, sem a kerületünk nem tudunk neki megadni. Én is hajszolnék valamit, ami feledtetné velem, hogy egyébként ki vagyok, hol voltam és egy kicsit azt is, hogy ki lettem. Egyszerűen egy nő akarok lenni olyan helyen, ahol mondhatok akármit, mert az arcom nem fog senkinek semmit mondani. Milyen különös, hogy azt is elfelejtettem milyen igazán kikapcsolni, kiengedni a gőzt és hagyni, hogy az ösztönök vezessenek. Nehezen érem el a 6-ost, a Vigalmi negyedet és kérdeznem sem kell igazából, hogy hol vagyok. A zajok, a hangos, jókedvűen harsogó embertömeg megmutatja. Ismerem az egyébkénti szabályt, hogy ne hívjam fel magamra a figyelmet amennyiben nem muszáj, de kérdeznem kell. És meglep, hogy hangomnak van is ereje, amikor egy társaságot megszólítok. Mindenki a Templomot emlegeti, mutatják az irányt is. Felvonom szemöldököm, hogy mégis ki az aki így nevez el egy szórakozóhelyet. Cipősarkaim hangosan koppannak a köveken mikor elérem. Konstatálom, hogy valóban egy templomnál vagyok. A bejáratnál gond nélkül jutok át és noha a ruhámban inkább érzem azt, hogy meg kívánok fullladni, rájövök, hogy nekem legalább nincs kinn az összes intim részem. Megszabadulok a kabátomtól és csak sodródom, sodródom befelé, mintha valóban a templom rózsaüvegein bevilágító színes fényeket követném. Hirtelen ér utol a meleg és az iszonyatosan hangos zene, mely pár pillanatra szabályosan nehéz tűz alá veszi minden érzékemet és csupán állok belebambulva a hihetetlen erejébe, míg meg nem szokom. Megcélzom a pultot, bár az érthetetlenül magas sarkakon ez jelenthetne némi kihívást, azonban hozzászoktam. Csak nem a pornó változathoz. Italt kérek, rögtön triplát, mintha sietnem kellene valahová, holott az elmúlt napokban meglehetősen sokszor nézegettem az üvegek mélyét, keresgélve válaszokat a fel nem tett kérdéseimre, melyek persze soha nem érkeztek meg. Hisz ha nincs kitől kérdezni és nincs mit kérdezni, arra nem is kaphatunk választ, nem igaz? Nagyot kortyolok a pohárból, meglepve ízlelve, hogy ez nem is szörnyű, nem is torkot maró. Elindulok, csak úgy, céltalanul, mint egy nő aki legalábbis a barátait keresi, vagy minimum a pasiját. Közben cigire gyújtok, kapaszkodóként, hogy voltaképpen nem ismerek itt senkit. Bár igaz, idegeneket felszedni soha nem volt az én formám, lévén, hogy nálunk bizonyos családok gyerekei mindig ismerték egymást. Beleütközöm egy igen csinos pincérnőbe, mikor ellépek mellette, kis híján a poharat is elejtem a kezemből. Kezek nyúlnak értem, egy teljesen idegen illat ölel körbe és tol a parkett felé. Hebegek, hogy elnézést, engedjen, az italom, hozom sorba a kifogásokat, de szerintem meg sem hall. Itt nem számít, hogy máskor kiket vagyok képes leérvelni. Itt egy test vagyok. Névtelen de élő. Felhajtom az italt és hagyom, hogy a kezembe nyomjanak valami másmilyet. Mindegy nem? Ezt akartam. Szórakozni. Önfeledten. A villódzó fények melegében ér test a testhez, a zene robaja pedig mozgat, dróton rángat és dörzsöl mindannyiunkat. Melegem van és bizsergek, mégis felszabadultan, lehunyt szemekkel mosolyodom el, igazság szerint magasról leszarva, hogy ki simul nekem ennyire lelkesen. Újra kiürülő poharam árnyék gyorsaságával mozgó pincérlány tünteti el. Próbálnám követni tekintettel, hogy ez mégis, hogy történt meg ilyen gyorsan, de esélyem sincs rá. Mintha ismerné a fények mozgását és tenne azért, hogy a lehető legészrevétlenebb legyen míg a munkáját végzi. És ér az érzet, hogy ez a zene olyan, mintha soha nem tudna véget érni, de egyszeriben más lesz, változik és mintha csupán egy marionett bábu lennék, a pult felé tolnak, végre kimondhatom, hogy én mit akarok inni és mekkora adagot. Ez megnyugtatóan hat. A boxok felé indulunk, többen is jönnek. Ismeretlenek, de merevségem kezd feloldódni. Az, amitől megrémültem a börtönben, hogy milyen közel vannak hozzám, mintha semmivé is lenne egyszeriben. Bizonyosan nem ennek a szent helynek köszönhetően. Megállnak egy asztalnál, bőszen köszöntve valakit, akinek szerintem a pontos nevét sem tudják. Lelkesen előre tolnak, hogy én vagyok az új lány, akit még nem láttak itt. De nézze meg a kezem, akár a selyem, kinyújtják a kezem. Biztos, hogy nem tiszták. Utat is nyitnak, már kezdeném, hogy ez mennyire, milyen igazán..
- Kellemetlen. - találkozik tekintetem az ott ülővel, aki viszont cseppet sem idegen. Milyen régen nem néztem már a szemébe. Egészen pontosan a tárgyalásom óta. Ahol rám a pokol várt, rá meg? A megszokott kis élete. Az ő világa nem borult fel. Nem ő élt mocsokban, aztán meg egy szaros ionketrecben. Ha megfogta a kezem, ha nem, ki is rántom, mintha megégetett volna, mert teszi is. - Vissza kell mennem a pulthoz, innék valami..erősebbet. - szabadkozom, áthatolok rajtuk, hogy visszaegyensúlyozzak oda, ahol levegőt is találok. Kurva eget, mindenkire számítottam erről a rohadt világról, csak rá nem. Miért nem otthon ül a kényelmes házában és a kísérletein dolgozik, vagy valamelyik nőjén? Miért itt van? Kikérem az italom. Mire beleütközöm valakibe. Semmi gond, sokan vagyunk. Nagyon sokan.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Christian Acker

Orvos
avatar
Hozzászólások száma : 15
Érkezett: : 2017. Sep. 02.

Orvos

TémanyitásTárgy: Re: It's time for a...   Vas. Szept. 03, 2017 2:37 am

Chris&Celie


Bámulni a kavargó tömeget valamivel odébb, egész felemelő látvány. Önmagában is olyan az egész, mint egy orgia, csak épp a lényegi rész nélkül. Testek feszülnek és siklanak el egymáson, hullámzanak a ritmusra. Hajtincsek libbennek, vagy épp karok, kecsesnek mondható ujjmozdulatokkal. Ugrálnak, mosolyognak, még talán sikolyok is vesznek a dübörgésbe.
Sok a szemrevaló nő, talán onnan kellene kihalásznom egyet. De ahhoz, hogy közéjük álljak én is ugrálni, egyrészt nem ittam még eleget, másrészt kissé túlöltözöttnek is érzem magam. Ehhez azért nem az ing való, meg nem a szövetnadrág.
Azt mondják, hogy ha sokáig hallgat az ember nagy hangerőn egy bizonyos ritmust, igazodik hozzá a szíve ritmusa is. Ezt még nem vettem észre, de azt igen, amit most is, hogy azért mozog a testem kicsit. Inkább visszafogott bólogatásnak nevezném, ami ringatja kicsit még a vállaimat is; nem sok, de a semminél az is több. Teljes nyugalomban, mozdulatlanul, akár egy szobor, sosem tudom megállni az ilyesfélét.
Újabb kortyocska az italomból, mikor látóterembe kissé oldal felől kezek nyúlnak az asztal lapja fölött valamivel. Nem szokatlan, hogy odajönnek hozzám a lányok, de jobb szeretek én vadászni, hacsak nem valami extrán jó bigéről van szó. Akkor persze megenyhülök, engedek a kísértésnek és leteszek arról, hogy én pecázzak egyet, ha már önmagától a kis ladikomba ugrik.
A kezecske tulajdonosa pedig nem más, mint... Na várjunk csak. Túlságosan hasonlít Celie-re, de nem lehet ő. Nem tudok róla pedig, hogy lenne ikre. Nem lehet itt, szinte élete végéig fog a zárkában rohadni. Összehúzom a szemöldököm, "táncom" is egész hamar elkopik. Motyog valamit, aztán tovább is áll. Nem nagyon hallom, hogy mit, de az arcára ülő kifejezésből és abból persze, amilyennek ismerem, meg tudom tippelni. És ráhibázok, a pult felé veszi az irányt.
Remek. Celie. Kint van, fasz tudja, hogy hogyan. Azért érdekelne. És itt van. És hűha. Ilyen dögösnek nem sűrűn láttam, azt hiszem. Vagy csak ennyire örülnék neki?
Faszom a kóstolgatásba, vesszen a maradék pia is, ledöntöm. Most kell. Ugyanúgy, ahogy neki.
Az, akinek nekiütközik a pultnál, már én vagyok, megint. Nem fogom annyiban hagyni a dolgot. Nem fogom hagyni, hogy a találkozásunk rettentő örömére leigya magát, aztán elmenjen valami nyomorulttal egy körre, míg alig van a tudatánál. Nem arról van szó persze, hogy nem fogom hagyni, hogy jól érezze magát... De azért egy kicsit de. Csak magára hagyni nem fogom, akármennyire kellemetlen is lesz ez mindkettőnknek.
Mielőtt még rendelhetne, elé nyúlva intek a sötét hajú csajszinak, hogy nekünk lesz még kettő, duplán. Egyet fizetek ki, mivel az előbb kettőnek az árát kapta úgyis. Ezt most nem kell ledolgozza, letudjuk így. Jobb elfoglaltságom is lesz ma estére, mint megdöngetni egy névtelen lakkbőr ruhás luvnyát.
Celie-t karon fogom, és szép lassan húzni kezdem beljebb, egy box felé, abban a reményben, hogy ott talán picivel halkabb a zene. Valószínűleg nem, de azért örülnék most vele kettesben egy kis privát szférának, egy kis kényelemnek. Nem akarok attól tartani, hogy mikor lép valaki a lábunkra, vagy rúgja fel az asztalunkat. Addig nem is tágítok, míg nem tart velem. Ha kell, még vállalom egy jó csípős pofon kockázatát is, de közel hajolva, közvetlenül a fülébe beszélve kérem, hogy jöjjön velem. Van mit megbeszélnünk. Lehet, hogy csak a következő két kör benyakalása után fogunk tudni megnyilvánulni, de akkor úgy legyen. Valamelyikünk majdcsak elkezdi. Csak előbb jöjjön már, és tegye le a kis fenekét azon a párnázott, ülőgarnitúra szerű vackon végre.
Elkezdhetném ugyan összeszedni közben az ezerfelé szaladt gondolataim, hogy miért? Miért most, miért itt, hogyan, meg a rengeteg indoklást és mentséget... De úgyis elfelejtem, mire oda jutunk, hogy megkérdezhetem, elmondhatom.
- Gyere már. - kérlelem akár többször is, ha kell, de ereszteni nem fogom, az tuti. Ha most nem esünk túl ezen, akkor leshetjük a következő alkalmat rá, mert lehet, hogy sosem jön el.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Celie Devora

Tanácsadó
avatar
Hozzászólások száma : 19
Érkezett: : 2017. Aug. 20.

Tanácsadó

TémanyitásTárgy: Re: It's time for a...   Vas. Szept. 03, 2017 3:17 am

from Celie...

Nem. Valahogy képtelen vagyok elhinni, hogy Christian itt van. Kezdtem volna élvezni a hely tétnélküliségét. Azt, hogy még a nevemet sem kérdezte meg az, aki olyan lelkesen ölelt hátulról és szívta be az illatomat. Azt, hogy itt senkit nem érdekel mi a munkám, mert lehetek bármi, az utolsó filléres prostitól kezdve az elit tagjáig. Néhai szent helyen vagyunk és ahogy látom a cég, vagy a tulajdonos be is tartja azt, hogy Isten házában mindenkit szívesen látnak.
Menedék ez, csak nem pont a bűntelenség menedéke, hanem a bűnösöké,
akik szórakozást keresnek maguknak, egyetlen éjszakára. És őszintén szólva pont ez az, ami összezavar, amivel nem tudok mit kezdeni, ami ennyire kizökkent egyébként szívesen játszott szerepeimből. Én vagyok az, aki minden helyzetben tud mit mondani, akinek mindenre van egy érve, egy válasza. Most mégis úgy némulok meg és menekülök a pult irányába, mintha a szüleim szellemei bukkantak volna elő abból a boxból. Bár bizonyos értelemben Chris is az.
Valaki, aki mélyen és sokáig volt az életem része, mégis egyedül vittem el az egészet. Bár mondhattam volna, bemárthattam volna, hogy nyilván nem egyedül jutottam mindahhoz amihez, de minek mondtam volna bármit?
Nem lett volna értelme. Engem nem tudtak megvédeni. Azonban nem is azt kívántam soha, hogy vállaljon bűnrészességet, de ne szart volna le. Ha annyira érdekeltem volna, ha érdekelte volna, hogy mégis mi van velem, megtalálta volna a módját, hogy bejusson abba a mocsokba. De nem. Egyszer sem jött.
Mindegy hány hónap telt el, még egy levelet sem küldött. Semmit. Ugyanazt a módot követte, mint a nagynéném. Mintha nem is ismert volna, mintha elfelejtette volna, hogy egyáltalán ezen a rohadt világon még én is létezem.
De nem állok készen rá, azt se tudom, mi az istent kellene neki mondanom.
Hogy vagy? Kösz, hogy leszartál? Ugyan, ostoba és semmirekellő szavak.
Mintha megkérdezné és hogy vagyok. Akkor biztos ráborítanám a rohadt asztalt. Alkohol kell. Sok és tömény, hogy immár még egy dolgot felrakjak a felejtendők polcára. A tudatot, hogy az a személy, aki viszont a segítő jobbot nyújtotta és kirángatott abból a mocskos letargiából néhány naponta kockára teszi az életét és vele együtt mindazt amit építünk és annak tényét, hogy Christian itt van, ezek között a falak között. Én, a bátor. Ennyiből jobb és ésszerűbb a megtervezettség, mert előre fel tudok készülni arra, hogy mi következik. Jelenléte most úgy zúdul a nyakamba mint egy vödör hideg víz.
A pultnál pedig miért is ne, belé ütközöm. Illatát még így is érzem, meg mert az orrom előtt tolja oda a karját. Rohadt dühös tekintetet villantok rá. Duplát kér, amit saját részemre emeltetek triplára. És különben is...Karon fog, mintha nem tudom kije lennék és kifelé irányít. Valljuk be nincs nagyon nehéz dolga,
mert ekkora sarkakon a bennem lobogó legalább két deci röviddel már nem vagyok nehéz eset járás terén. Bár most minden erőmmel tiltakoznék ez ellen,
bizonyos zsigeri, nem gondolkodó részeim pedig mennének vele. És még csak egy kérdő tekintetet sem kapunk senkitől, persze, hisz nem mondunk itt senkinek semmit, mégis kit érdekelne hát, hogy hova ráncigál engem. Hiába kérlel, hiába kúszik ismerős hangja füleimbe, makacsul szegem fel az állam.
- Ne rángass már! - sziszegem vissza, hát minek néz engem? Engedetlen gyereknek, vagy vonakodó szűzlánynak. Jó, hogy mindjárt a vállára nem hajít mint egy zsákot, megmutatva a seggem mindenkinek aki épp felénk pillant.
Végül legyen, kirántom a kezem az övéből, kis híján elejtve a másikból a poharat, hogy jussunk is valamire. A boxhoz érve dühödten fordulok vele szembe.
- Chris ne ráncigálj már mint egy engedetlen lovat, nem vagyok a tulajdonod!
- lépek bele az aurájába, mert hát már csak a zene miatt se tudok a megfelelő távról ordibálni vele, hacsak nem vonszolom be valamelyik wc-be. Az aztán mesebeli lenne. - Úszott a mai partnerem is.. - jegyzem meg körülpillantva,
mert valóban felszívódott. Úgy látszik az én életemben minden férfi remekül ért az időzítéshez, ahhoz pedig nem kevésbé, hogy olyan gesztusokat tegyenek, amiket a fél világ félreért könnyedén. - Ha hüledezni akarsz, essünk túl rajta. Igen, kijöttem a sittről és nem vén nyanyaként, bár ezt aztán nem neked köszönhetem. - húzok egy nagy kortyot a pohárból, és megtámaszkodom a box szélénél, direkt az aurájában maradva. Ha ő megteheti, hogy rángathat én is megtehetem, hogy jóformán rajta álljak.
Nemde? Dehogynem. - Mégis mire véljem ezt a jelenetet? - most keresztbe kéne fonnom a karjaimat, de akkor..le kéne tennem az italomat és jelenleg a poharam az egyetlen kapaszkodóm. Combomat az asztalnak támasztom,
igazán gáz lenne ha most állnék neki elborulni mint egy tekebábu. Cigit keresek. Kell egy cigi. Komolyan. Ki is szedem a táskámból és remegő kézzel gyújtom meg. Mindjárt jobb. Sokkal jobb. Végre meg is nézhetem őt magamnak a jótékony félhomályban, ahhoz elég közel vagyok. Az elmúlt évek rajta is nyomot hagytak. Már nem kölyök, távolról sem. Azóta gondolom a fél város kedvére való női egyedét farokra kapta, ami tőle nem is lenne meglepő.
Vajon sikeres maradt? Vagy az én történetem az ő karrierjére is nyomott valami tintát amit idejébe került eltüntetni onnan? - Semmi alku vagy egyesség arra nézve, hogy ne állj velem szóba mert ártok? - forgatom szemeimet -
Vagy ennyire senki nem gondolkodott előre igaz? - hangom cinikus, az az igazság, hogy ezt kinézném bárkiből azokban a körökben, csak épp sokan nincsenek tisztában azzal, hogy visszajöttem. Azzal pláne nem, hogy ennek már egy jó ideje.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Christian Acker

Orvos
avatar
Hozzászólások száma : 15
Érkezett: : 2017. Sep. 02.

Orvos

TémanyitásTárgy: Re: It's time for a...   Vas. Szept. 03, 2017 3:52 am

Chris&Celie


És... Íme, Celie. Mostmár elhiszem, hogy ez ő. Eddig küzdöttem azért a gondolattal, hogy nem csak valami idegent próbálok-e magamhoz édesgetni, aki hasonlít rá, és csak azért fordult el tőlem, mert valami különös oknál fogva nem tetszik neki a szép kék szemem. Vagy mert már megvolt, csúnyán hagytam ott, és nem emlékszem rá. Ebbe is futottam már bele. Én ne tettem volna?
Puffog, persze. Pedig nem rángatom, eszemben sem lenne. Csak fogom és húzom, határozottan, de gyengéden. Rá hagyom viszont, nem szállok vele parttalan vitába, azt sosem szerettem. Ismerem már annyira, hogy tudjam, az ilyesmit hagyni kell nála lecsengeni. Kiönti, fúj rá egyet és elfelejti. Legalábbis régen így működött, olyan sokat nem változhatott.
De ez a kisebbik probléma, amivel szembe kell néznem. A nagyobbik az az, ami hát... Részben baszottmód jogos. Ez most nem olyan, mint a gimiben, hogy kimaradt három teljes év, talán még több is anélkül, hogy egy szót váltottunk volna. Itt sokkal nagyobbat szopott, és bár érezhetném magam felelősnek a bukásáért, valahogy mégsem tudom. Fogalmam sincs, mivel bukott le ő, amivel én nem.
Eljön velem végre a boxhoz, de nem ül be. Pedig azért úgy könnyebb lenne, meg kényelmesebb is. Elnézve legalábbis azt a magassarkút, meg azt, hogy hogy nyakalja most is a piát. Követem a példáját, addigis hagyom még, hadd öntse ki a sok szart, ami nyomja a lelkét. Hadd öntse a lábam elé, rám, tudomisén. Végighallgatom, s bár eléggé benne van az aurámban, nemhogy nem zavar, de még közelebb is állok, hogy felkönyököljek mellette a box falára. Aztán újabb korty a töményből.
- Mert szerinted tudtam volna segíteni? Ugyan mivel? Még azzal sem, ha bemártom magam, csak mehettem volna ki a kulimászba, aztán soha többet nem látjuk egymást, csókolom a kezeid. - tudom ám, hogy nem ez a fő baja, hanem az, hogy nem jártam be hozzá, így erre rá is térek. Egy újabb korty után kizárólag. Utálom ezt a helyzetet, mert azért nem mondhatom, hogy nem okoz lelkiismeret-furdalást a dolog.
- És azzal mi lett volna jobb, ha látogatlak? Gondolj már bele kicsit. Most fáj meg szar, ezt megértem és jogos. De ez így egy. Ha bejárok hozzád, az viszont sokszor fájt volna. - újabb korty, üres is a pohár. Kéne még egy, de a készséges sötéthajú hozza is, elriszálva körülöttünk. Csak egy pillanatra nézek rá, most nem érdekel.
- Mi lett volna akkor, Celie? Belibegtem volna hozzád a saját kis világomból, amiből téged kirángattak? Beszéltünk volna arról, milyen illatú a levegő idekint, vagy hogy hánykor kel fel a nap, mikor lesz megint telihold? Ne mondd, hogy nem fájt volna. - még egy korty. Már kicsit kezd meghatni, így valamivel bátrabban mondom ki a véleményem a témával kapcsolatban.
- De ha ezek nem is, akkor az elválás igen. Az mindenképp, hogy időről időre, újra és újra ott hagylak és ott hagylak és ott hagylak, aztán megint, és még egyszer... - megingatom a fejem, nem akarom tovább ragozni. Biztos vagyok benne, hogy érti, mire akarok kilyukadni. Még így is, hogy iszik. Áttérek inkább a másik kérdésre, mert fontosnak tartom jelezni azzal kapcsolatban is a tényállást.
- Nincs semmiféle alku, meg tiltás egyébként. De ha lenne is, telibeszarnám. - és ismét egy korty. Ez most megszaladt, és egyre jobban is csúszik sajnos. Úgy tűnik, ma kemény pénzeknek fogok csak a seggére verni, aztán hazafelé egymást fogjuk támasztani.
Kell nekem is egy cigi, gyújtok is hát.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Celie Devora

Tanácsadó
avatar
Hozzászólások száma : 19
Érkezett: : 2017. Aug. 20.

Tanácsadó

TémanyitásTárgy: Re: It's time for a...   Vas. Szept. 03, 2017 4:48 am

from Celie...

Fogalmam sincs mit akarok az arcán látni. Sajnálatot? Őszinte és mély megbánást? Azt, hogy hiányoztam neki? Hogy igenis a szívének valamely szegletét megérintette a dolog? Talán mindet. Vagy mindből egy kicsit. Mert jesszusom, nő vagyok, szeretem hinni, hogy aki nekem fontos, aki nálam előkelő helyet foglal el, annál ugyanígy vagyok én is. Mégis odabent csüggedten vettem tudomásul, hogy pont ő szart bele, hogy az se érdekelte élek-e vagy halok odabent, mondván úgyis ott vagyok felejtve 42 évre, akkor meg minek túráztassa magát egy nőért, aki ha megéri, több mint 60 lesz amikor kijön onnan. Baszd meg Chris, baszd meg mert elfelejtettél, vagy mert el akartál felejteni! Én meg kapaszkodtam a létezésed gondolatába. Újabb korty ital, újabb távozó lépés a valóságtól, mely kezd egyre zavarosabb lenni számomra. Rhod igazat szólt, amikor azt mondta megvéd, eddig tényleg tette is. Ha hallgatok rá, most nem állok itt Chrissel szemközt. Kevés híján képen törlöm szavai hallatán.
- Nem kértem akkor sem, hogy vállalj belőle részt. Ki se ejtettem a nevem a szádon. De így is lemondtál rólam, mondván úgyis ott rohadok 40 évig nem? Akkor minek is tenni, vagy keresni valami megoldást. Igaz? - kortyolok megint, hát már a torkom is kiszárad, igen. Valahol pedig vártam, hogy hátrébb lép, hogy igen is zavaró, terhes neki valahol újbóli jelenlétem és kiléptet az aurájából. De az nem ő lenne, nem igaz? Látott már oly sok helyzetben megnyilvánulni, nyilván nem ő lesz az, aki majd meghátrál pusztán azért, mert valaki visszatért akire nem számított. Az élet tele van meglepetésekkel elnevezésű rusnya közhely íme beigazolódott.
- Sokszor fájt volna? Szerinted az nem fájt, hogy ott lettem hagyva abban az undorító mocsokban egyedül? Hogy még az utolsó gyilkoshoz is bement valamelyik élő rokona vagy barátja, hozzám meg senki? A nagynénémtől nem vártam semmit. De te? Mindazok után amit együtt megéltünk, megtettünk ott hagytál abban a kibaszott süllyesztőben Chris! -ezt már közvetlen az arcába mondom, amit majdnem vehetünk már kiabálásnak is és istenemre, borzasztóan, bizsergető módon jól esik, hogy végre kimondhatom, nem csak gondolati szinten jelenhet meg, hogy mi lenne ha esetleg valamikor talán találkoznánk.
- Vagy arról esetleg, hogy milyen volt úgy felébrednem, hogy mindenem eltűnt, vagy milyen volt amikor bántottak és meg kellett tanulnom megvédeni magamat ha nem akartam hullaként kezdeni a másnapi névsort? Hogy milyen lett volna csak annak a tudata, hogy nem vagyok kibaszottul egyedül a világon? Erről például beszélhettünk volna. Vagy kaphattam volna egy nyomorult könyvet. Bármit. Bármit, ami az igazi világhoz köt, nem ahhoz a szarhoz ami ott volt! - ürítem ki a poharamat, hogy egy újabb, immár nem csak árnynak tűnő nő megoldja a cserélési problémát. Itt gondolatokat is olvasnak a pincérlányok, vagy mi? Ennyire hogyan tudnak odafigyelni mindenkire? Nem is értem, de most nem is ez a lényeg.
- Ez nekem fájt volna, vagy neked fájt volna? - bököm mellkason, mert kezd egyre inkább úgy tűnni, hogy hiába próbálja az én érzéseimbe belemagyarázni a maga racionális állításait, holott mi ketten nagyon ellentétes oldalról néztük végig ezt az egészet. - Nekem azt jelentette volna, hogy tudom, hogy jössz. Hogy vagy még. Hogy nem temettél el. Én egyedül voltam benn, te idekint voltál. - kortyolok abba az akármibe amit kihoztak, vagy amire cserélték. Nem is érdekel mi az, de könnyedén csúszik, egyre könnyebben. Pedig eddig olyan rohadtul mértéktartó voltam, hogy az már-már megérdemelt volna egy misét, egy hátbaveregetéssel, hogy nem csinálok hülyeségeket, hogy felnőttem. Vagy jobban mondva a börtön kényszerített rá, hogy így legyen. - Helyetted maradt végül a magánzárka és az agonizálás. - tör fel az emlék, amikor még azt sem voltam képes elhinni, hogy Rhod nem csupán valami képzeletbeli herceg, aki az elegáns megjelenésével és a végtelen türelmes hangjával tényleg azért jött, hogy megmentsen. Egy idegen, akinek számítottam, még a mai napig teljesen érthetetlen okokból, de így volt.
- Valóban? - nevetem el magam, mert valahogy ez teljesen hihetetlenül hangzik, pláne ennyi idő után. Igaz nem először fordul már elő életünkben, hogy huzamosabb ideig nem találkozunk, de az, hogy elköltöztek a tanulmányai miatt kicsit más, minthogy engem sittre vágtak egy kis..szórakozás miatt. - Chris, mi van ha egy útszéli szajha vagyok? Ha valamelyik szélső kerületből cseppentem be ide a heti összedugott pénzem elverésének reményében? Vagy ha van valami idióta férjem meg két gyerekem és elmenekültem otthonról egy kicsit? - kérdezem cinikusan, hisz jelen pillanatban a nevemen kívül semmit sem tud rólam. Sem azt, hogy hol élek, hogy hogyan élek, mit csinálok vagy épp mit nem. Felsóhajtok. Amikor karon fogott az imént a pultnál, nem is tudtam mit kellene mondanom, hogy képes leszek-e egyáltalán bármit mondani neki. Hát sikerült rátolnom némi frusztrációt kettőnk kapcsolatát illetően. Ő úgy vette, hogy fájna ha látnám én meg úgy, hogy egyszerűen szart rám mert az könnyebb volt.
- Egyáltalán eszedbe jutottam? Érdekelt egy fikarcnyit is, hogy mi van azzal a nővel aki az életed része volt? - ezt meg nem is tudom minek kérdezem, nem is tudom, hogy min változtatna akármit is mond rá. Nyerek egy kis időt a cigivel, úgy látszik ez lett a menekülő, a rázáró cselekvésem, az a csekély pár perc, amikor nem kell megszólalnom sem. Elgondolkodva nézek fel rá és egy hajtással kiiszom az italomat. - Szórakozni vagyok itt, nem azért, hogy olyasmiket elemezgessek amik már elmúltak. Próbálok nem arra a mocsokra gondolni amiben részem volt. És ha forszírozod, 90%, hogy pofon foglak törölni. - idézem neki egykori szavait, csak épp ebben nem az van, hogy ha használjuk a kis cuccát, akkor 90% eséllyel fogunk egymásnak esni. - Kicsit ki akarok szabadulni és ha ehhez a fél pult italkészlete szükséges, hát annyi szükséges. - vonok vállat, hiszen nem annyira lényeges a mennyiség, valljuk be szarul aztán nem keresek, Rhod pedig úgysem kérdezné meg, hogy mit művelek a fizetésemmel, nem ez a típus - Egyedül vagy itt? - kérdezem, mert noha akkor egyedül volt amikor belém futott, talán várja valamelyik aktuális tyúkját, már ha van neki olyan - Na. - rakom le az ismét üres poharam - Kell még egy. Vagy kettő. Döntsd el szépen, hogy neked kell-e, vagy sem. - biccentem a fejem oldalra, mintha vizsgálgatnám, holott az az igazság, hogy minden négyzetcentijét ismerem, vagyis ismertem pár évvel ezelőtt. Kicsit még újszerű a férfiasabb kiadását látni. Bátran érintem meg az arcát, pontosabban az állvonalát - Nem vált hátrányodra ez a pár év. - sürgősen kéretik ital, addig is le van foglalva a kezem és nem kezdek bókot szórni pont annak, akit igazából tökön kéne térdelnem, bár még lehet erre is sor fog kerülni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Christian Acker

Orvos
avatar
Hozzászólások száma : 15
Érkezett: : 2017. Sep. 02.

Orvos

TémanyitásTárgy: Re: It's time for a...   Vas. Szept. 03, 2017 6:06 am

Chris&Celie


Nem az jön, amit naivan vártam. Nem csillapodik, hanem egyszerűen szartengerré válik ez körülöttem. De ami a legnagyobb baj, az az... Hogy igaza van. Minden egyes kibaszott szavában.
Lenne-e értelme mentegetőzni? Lenne-e értelme magyarázni? Kötve hiszem.
Mert azt úgyis tudja, hogy kis hal vagyok én ahhoz, hogy ilyesmivel kapcsolatban eljárjak. Azt is biztosan tudja, hogy közbeesett még az utolsó nagy véghajrám, a diploma, meg a beilleszkedés a kórházba.
-Két melóm van egyszerre, Celie. Három, ha hozzá vesszük azt is, amit idekint kell intézzek. És itt most nem a ribancokról van szó. Melóról. - mély levegőt veszek, a megbánást, azt láthatja bőven. Sikerül ugyanannyira kihozza, mint amennyire nála borul a bili. Ugyanannyira, mint ahogy eddig azt csak a tükörnek mutattam.
-Nem elfelejtettekek, nem arról van szó, hogy nem akartam rólad tudomást venni. Minden áldott nap gondolam rád, minden alkalommal egyre inkább köpni tudtam volna, ahogy megláttam a tükörképem. Először csak az idővel nem álltam úgy, túlvállaltam magam, meg akartam felelni. Egy helyre ment egyszerre. - iszom. A nagyszájú nőszemély és az ital undorítóan nyálassá tett, ilyennek sem mutattam előtte magam még soha
-Nekem is fentről dirigálnak ugye. Szóval, előbb csak időm nem volt aludni sem nagyon. Minden nap úgy feküdtem le, hogy a holnapi lesz az a nap. Aztán beláttam, hogy nem fog menni, így akkorra átdatáltam, mikor utolérem magam. Az pedig már olyankor jött el, mikor nem bírtam volna eléd állni már a "miért csak most, rohadj meg" kérdést megkapni. És igen, szar lett volna mindig ott hagyjalak. Nekem tutira. Meg a kurva tehetetlenség is, hogy... - megrázom a fejem. Úgy érzem magam, mint egy vallatáson. Mint mikor May néni nem hitte el, hogy nem én ragasztottam a tűket a székre és a teljes osztály előtt vont felelősségre. Nyilván ez is a cél, hogy valljak, meg hogy szarul érezzem magam. Hogy belém gázoljon legalább egy kicsit azért, amiért cserben hagytam.
Hát sikerült, Celie. Rádöbbentett, hogy ekkorának azért nem éreztem a szartengert, amibe került - de ennek is az az oka, hogy sosem láttam, miben van.
-De nem érdekelne az sem, ha szajha vagy. Vagyis de, mert az legalábbis olyan dolog, ami ellen tudok tenni. A szar házasság ellen is. - vállam megrándul. Nem akarok többet mondani, én is szórakozni jöttem volna, nem "pár"terápiára.
Egyszerre végzünk az itallal, egyszerre koppannak a poharak is az asztalon. Aztán mintha mégis enyhülni látszana, végre legalább hozzám ér. A bökdösést ne vegyük annak, csak nyomatékosító célzattal történt úgyis.
Nem leszek többet naiv, készülök arra a beígért pofonra és a nyoma helyén maradó csípő-égető-viszkető érzésre. De leszarom, mert igen, akármilyen nyálas dolog is és akármennyire haragszik rám, bármennyire nem fogja elhinni egy rohadt szavam sem, hiányzott.
Én bizony most megölelem. S mivel nem tudom, meddig tart ki a karomban anélkül, hogy a torkomra, orromra vagy rögtön a tökömre menne, elhadarom neki még, amit fontosnak tartok.
-Ne hidd, hogy soha nem mentem volna el hozzád. És nem, nem egyedül vagyok itt, hanem veled. Hagylak szórakozni, még állom is a következő pár kört. Hazaviszlek, fogom majd a hajad, ha hánysz... Tudom, hogy ez nem elegendő, de a múlton nem tudok változtatni, akármennyire sajnálom. Mert sajnálom. - nem tudom, ez mennyire elfogadható a számára, de legalább megpróbáltam.
Ha eddig hagyta is magát ölelni, most elengedem. Elég volt ennyi nyál egyszerre azért, remélem.
-Na, még egyet az előzőből?




A hozzászólást Christian Acker összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Szept. 04, 2017 6:05 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Celie Devora

Tanácsadó
avatar
Hozzászólások száma : 19
Érkezett: : 2017. Aug. 20.

Tanácsadó

TémanyitásTárgy: Re: It's time for a...   Vas. Szept. 03, 2017 7:11 am

from Celie...

Mintha bánná. Vagyis mintha bánna valamit. De mit? Hogy az történt, ami történt? Rizikóztunk. Én kitaláltam, ő képes volt megvalósítani. És mindent. Mindig csodáltam azt, hogy milyen intelligenciája van. Sokat tanultam tőle. Persze nem állítom, hogy ha beszabadulnék egy laborba feltalálnék én ott bármit, de ha elém hoznak valakit, hogy varrjam össze, arra képes vagyok. Egészségügy alapfok, sikeresen teljesítve, köszönjük! Két meló, három, vagy épp száz. És mit magyarázunk vele? Hogy nem volt ideje, energiája, kapcsolata bármit tenni? Persze, önző paraszt vagyok én is. Elvártam volna, hogy mozgasson meg mindent és még annál is többet is, bár nem tudom milyen jogon. Néha rohadtul nem tudok ésszerűen gondolkodni. És már-már kezdem bánni, hogy ilyen szinten megvádolom. Nem tartozott értem felelősséggel. Ketten voltunk benne, én húztam a rövidebbet.
- A fenébe is, nem kérdőre vonni akarlak, vagy a pénztárcádban nyúlkálni. - ismerem be kelletlenül, végül is tényleg nem ezt akarom - Mindig is rengeteget dolgoztál. Amikor beütött a crach, semmit nem tudtál volna tenni. Akkor se ha eladod a lelked. - sóhajtom kelletlenül, azért még eszem van, nem csak vagdalkozom a semmibe. Azt hiszem. Csak kimondom ami fáj.
Viszont meglepődök, nem, egyenesen meghökkenek. Ha jelen állapotomban le tudnék menni hídba, megtenném. Chris sose volt ennyire nyílt, ennyire érzelmes. Össze is zavar. Beleburkolóztam a haragba, a dühbe, mert hibáztatni akartam és kellett valakit, hogy ne kattanjak meg. A nagynénémet nem okolhattam, a nő csak a nevelésemmel járó felelősséget kapta, észt és kitartást nem osztottak neki mellé. Sosem tudott kezelni, hiába próbált. Mindenre kitűnő válasz volt, hogy "nem vagy az anyám". Hibátlan és megdönthetetlen érv mondjuk úgy. Nehéz mindezt hallva igazán haragudni. Ahogy simán ráolvastam a fejére, hogy belém beszéli azt, ami neki lett volna nehéz, ugyanúgy nem vettem figyelembe, hogy ő miként élhette meg. Talán tudatosulnia kellett volna annak, hogy nem simán leszarta a fejemet, hanem tényleg fontos voltam neki. Nehéz ezt most belepasszírozni a dobozba, amiben az esetet érintő szilárd meggyőződéseimet tartom. Mert ezekbe kapaszkodtam, amikor nem találtam magyarázatot, amikor nem is volt kit kérdeznem, csak léteztem odabent. Egyedül. Most pedig íme..hát kell nekem mindig ilyesmibe belebonyolódni! Felnyögök szavai súlyától. Nem, tényleg nem gondoltam bele, hogy mit érzett. Csak magamat vigasztaltam, mint kiderült alaptalan hülyeségekkel.
- Építetted az életedet, dolgoztál abban, amiért évekig tanultál. Bassza meg nem hibáztathatlak mert ebbe nem tudtál beiktatni egy hetenkénti látogatást valahol egy börtön mélyén. Mikor átkerültem a magánzárkába, oda be sem jöhettél volna. Mindegy mit mondasz, mindegy hogyan érvelsz. Ott csak én voltam, meg a gondolataim. - hajtom le a fejem, mert jó rendben, igen jól esik mindaz amit mond, de egyik felem nem tud mindezek felett elsiklani. Az a felem, amelyik megroppant a börtönben, amelyik megtanult félni, igazán félni, mert rájött, hogy nincs már alatta a biztonsági háló csak a kurva mélység, ami egy rossz lépésnél örökre el fogja nyelni.
- El volt ez baszva. - mondom ki végül, mert ez az igazság - Végül most megint itt állunk. Mindketten. Rácsok nélkül. - gondolatban pedig hozzáteszem, hogy köszönöm, hogy ezt a beszélgetést senki nem fogja lejátszani nekem. Ha iszom, hajlamos vagyok átváltani parancsolóba, vagy valami elbaszott hercegnőbe, aki azt hiszi, hogy ha nem körülötte forog a bizonyos világ, akkor az törjön csak darabokra. Eltüntetem az italt. És cinikus vagyok, gúnyolódom, kihasználva annak helyzeti előnyét, hogy semmit nem tud rólam. Legalább annyira lehetnék feleség és anya, mint amennyire filléres kurva. Szerencsére egyik sem vagyok. Rhod soha nem kényszerítene bele házasságba és egyes érdeklődő szájak ellenére, nem vagyok a szeretője sem. Fizet mert dolgozom neki és vele élek, mert még mindig így a legegyszerűbb. Ha emiatt valaki szajhának tekint ám legyen, bevonulnék az első "szűz" szajhaként a történelembe akkor. Arcomon felsejlik egy mosoly. Tenni ellene, mi? Életem másik hős lovagja.
- Örülök, de egyik lehetőséggel sem kell számolnod. Nem viselem senki nevét és nem a testemmel próbálok vagyont szerezni. Elveim még mindig vannak. - melyek legtöbbször sarkalatosak ugyan, de vannak, hogy ez nevelés, vagy saját kútfő, már nem tudnám megmondani.
Megüt az alkohol, persze, nyilvánvalóan, de akarok még. Mert birkózom a lelki dolgokkal, holott mostanában csupa racionális, üzleti életbeli dologgal törődtem. Erre kiborít Rhod, most pedig itt van Chris. Kettejükkel már nem tudok nyom nélkül megbirkózni, valahol meg kell nyitnom a szelepet, vagy felrobban az agyam, a lelkem meg elsorvad mellette. Leblokkol az ölelésével, nem szoktam ilyesmit csinálni, vagyis pontosítva, már jó régen nem tettem. És dühös akartam rá lenni, utálni, rühellni gyűlölni, de nem megy. Megrándulok, zakkanó izmokkal tűzdelve, mert hallom amit mond és tudom, hogy sajnálja. Belebújok ebbe az ölelésbe, tenyereim tétován szaladnak a hátára, ténylegesen visszaölelve, akár ha így válna valósággá, hogy ez most nem valami transzos álom, melyekből temérdek talál meg néha-néha.
- Tudom, hogy sajnálod. Hidd el, én is sajnálom. - súgom neki, ami igazából nem súgás mert ilyen zajban az nehezen menne, halkan mégis felnevetek - Még hogy hányni! Majd te. - tudjuk, úrinő nem hány, meg még sok minden mást nem csinál, szerencsére mi ketten sok fázist bejártunk már ilyen-olyan szerektől, szóval még ha hánynék is, nem lenne neki túl nagy újdonság.
Elenged, teszem én is. És fel sem fogom, hogy mennyire megkönnyebbülök. Fel sem fogom még, hogy tényleg mennyire hiányzott. Bólintok a kérdésre. - Kettő is jöhet. De Chris.. - nyúlok utána mielőtt még elindulna italt szerezni, tenyerem tarkójára csúsztatom és kedves mosollyal hajolok felé. Jó vágyhoz illő csókot nyomok az arcára, vele egy időben viszont tökön is térdelem, mert szeretem azért ha ismeri a helyzetet. - Ezzel tartoztam.
Mivel azért akkora erőt nem vittem bele, ha összeszedi magát és elmegy piáért én beülök a boxba, melynek újdonságától mindkét talpam felsóhajt a cipőben. Beülni hagyján, de innen méltósággal kimászni, mondhatjuk, hogy attrakció lesz. Mert a hagy bulizni részbe remélem azért beleszámolta, hogy a parketten minimum meg kell tartania. Vagy utasítani legalább 3 embert, hogy tegyék meg. Ismét rágyújtok, szórakozottan fújva a füstöt.
- Azért, mindegy mi lett a vége, de nagy buli volt vágykeltőt adni a báli meghívottaknak. Mennyi elfojtott energia szabadult ott el! - gondolok vissza nosztalgikusan, mi pedig mint két gyerek néztük végig az egészet. Ha nem tudnám mivel jár, megismételném. Esküszöm meg. Csak a poén kedvéért. És belegondolva abba, hogy az este mégsem idegenek gyűrűjében fog telni rájövök, hogy egyébként mindent félretéve, rengeteg dologra lennék kíváncsi.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Christian Acker

Orvos
avatar
Hozzászólások száma : 15
Érkezett: : 2017. Sep. 02.

Orvos

TémanyitásTárgy: Re: It's time for a...   Vas. Szept. 03, 2017 10:03 pm

Chris&Celie


Idő közben úgy tűnik, jobb belátásra tér és elfelejti azt a sértett tizenhárom éves kislányt, akit ki tudja miért és melyik zsebéből is, de elővett itt nekem. Szerencse, már azt hittem, hogy le kell basszam érte, pedig utálok vele vitatkozni, mert... Csak mert. Mert vele nem. Nem azért, mert túl okosan érvel, hiszen ha minden áron tőből ki akarnám facsarni a szavait, akkor megtehetném. De nem akarom azt se, sem replikázni. Utálom dühösnek látni is. Azt most még jobban utáltam, hogy miattam az, és hogy valamennyire azért jogosan, még ha tényleg nem is volt időm, amit megoszthattam volna vele, ahogy bántani sem akartam. Meg magyarázkodni, meg...
Kurvamindegy.
Megölelem, s bár kissé tétován, de azért ő is bújik. Nem bánnám ám azt se, ha esetleg elpityeredik. Tőlem még az ingembe is fújhatná az orrát, maximum leveszem. Úgyis van másik otthon, meg már úgysincs sokat szégyellnem a puha kis felsőtestemen, amit utoljára láthatott még. Már nem is puha.
- Hányni? Én? Ugyan miért? - rá vigyorgok. Ilyesmit én már láttam tőle, nem is egyszer, viszont ő még tőlem nem. Bár tény, ilyen nyálas sem voltam még, mióta ismerem, semmilyen körülmények közt. Az ölelés is azt hiszem, talán a mostani a negyedik a hosszú évek alatt - leszámítva azt, amikor lefeküdtünk egymással, meg persze a kölyökévek játékait.
El is indulnék az igalokért, de visszahúz. Közeledik, egy másodpercre meg is döbbent a közeledése, de az arcomra nyom csókot csak. Már kezdtem mást hinni. Persze mellé sikerül eltalálja azt a pillanatot, amikor már nem várom, hogy bántalmazzon. Megoldotta a pimasz kis nőszemély, de még milyen jól! Úgy altatta el éberségemet, hogy még azt sem vettem észre.
Kétrét görnyedek azért, a golyók táján a legkisebb ütés is igen fájdalmas - ezek meg, a némberek vagdalkóznak azzal, hogy a szülés egy kín? Csillagokat látok azért, bár biztos vagyok benne, hogy jóval több erőt is képes lett volna belevinni ebbe a térdelésbe, s ez csak jelzésértékű. Ahogy mondja is, ezzel tartozott.
Elfordítom a seggem a szék irányába, hogy arra huppanjak le és ne a földön essek össze szánalmasan.
"Tartoztam." Én meg értékelem a humorát, és igen, ezt elismerem, hogy azért járt nekem. Mivel viszont valahogy nem tudok mosolyt erőltetni az arcomra, és a levegőt kipréselni is csak lassan megy, szaggatottan, az orromon keresztül, csak öklöm tartom fel, a plafon felé nyújtott hüvelykujjal.
Mikor elmúlik a fájdalom, fújok egyet, megtörlöm könnybe lábadt szemeimet.
- Hát... Csak nem hánytam azért. - utalok vissza még ezért is, majd gyorsan fordulok két pohár itallal, a másik két pohárral a sötét hajú ciklon hozza utánunk.
Elnézem ismét a tömeget, közben elgondolkodom azon, amit mond. Koccintásra emelem felé a poharam aztán, és megvárom, míg ő is így tesz.
- A nagy bulikra, meg a felszabaduló energiákra! - ennyi lenne a köszöntő, mást nem fűznék hozzá, míg nem iszunk mindketten egy-egy kortyot ismét. Tekintetem aztán ismét a tömegre téved.
- Egyre gondolunk vajon? Igazából ez is egy kész félorgia, nem annyira hiszem, hogy túl sok kezdőlökésre szükségük lenne. Elég nekik a pia is, amit elfogyasztanak. Itt hajnali egy-kettő körül biztos óriási a buli. - erről azért nem tudok, olyan sokáig nem maradtam még egyszer sem. Nem volt szükséges, addigra már mindig volt egy formás szőkém, barnám, vörösem, feketém, vagy épp lilám, zöldem... Ha szép, akkor szép, a színe már mindegy.
De hol tartottunk?
- Vagy... Azért megnéznéd, mi? Azt hiszem, én is. - mert hát hogyne, ha már egyszer haza nem viszem egyiket sem, legalább hadd nézzem.
Közben megjegyzem magamban, hogy vagy eddig nem volt ekkora többség a női egyed, vagy csak nem figyeltem még rá. De most, hogy úgyse válogatok köztük, mert van jobb dolgom is, van időm elábrándozni ezen is. Húzok megint egy szál cigit, és megkínálom őt is belőle, ezúttal már rá irányítva a figyelmem. Ha már itt van, kint, megint és ráadásul velem, legalább most ne érezze már azt, hogy rá sem hederítek. Nőt láthatok annyit, amennyit akarok, és ugyanennyit kaphatok is. Cel viszont egy van.
- Tőlük úgysem állna túl távol a dolog valóban. Még élveznék is. - megrántom a vállam, mintha nem jutna épp az az eszembe, hogy itt bőven piacra dobhatnám a cuccot, és úgy vinnék, mint ha eredeti húst lógatnék eléjük. De ezt is félreteszem, később ráér ez is.
Szikrát csiholok a benzines öngyújtómmal, hogy fellobbanhasson a lángja és magasra szökjön. Először Cel elé tartom, s csak az után gyújtom meg az én szálamat. Sandán pillantok hol rá, hol a tömegre. Kíváncsi vagyok, mi jár a fejében a témával kapcsolatban.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Celie Devora

Tanácsadó
avatar
Hozzászólások száma : 19
Érkezett: : 2017. Aug. 20.

Tanácsadó

TémanyitásTárgy: Re: It's time for a...   Hétf. Szept. 04, 2017 12:51 am

from Celie...

Nálunk soha nem az volt a kérdés, hogy közel álltunk-e egymáshoz, mert valamiért mindig igen, mindegy volt, hogy mennyi ideig nem találkoztunk. Lenyűgözött a tehetsége, az eltökélt kíváncsisága, melyen keresztül jutott el odáig, ahol most van. Még ha hibáztattam is, főleg amikor nem jött be hozzám, amikor úgy éreztem egyszerűen kiestem az életéből, hogy hovatovább egy darab szar vagyok, társadalmunk egyik szégyenfoltja, mindezt egy kis szexért. Rendben mesterséges szerek irányította szexért sok ember között. Érthető hát, hogy próbáltam magamban is valamiféle szégyenhez hasonlatos érzést felkelteni? Hogy ha már valóban akkora bűnt követtem el a társadalom ellen, nem úgy illene, hogy mélységesen szégyelljem is amit elkövettem? Őszintén, szerintem sokat segített rajtuk. És talán belenyúltunk némileg a születésszabályozás szent mechanikájába is, de mit sem számít. Mindig aggasztónak szánják a statisztikákat. Különös módon az elitnél van a legkevesebb gyerek. Talán mert mindenki menekül a kényszerházasságok béklyóitól. És ha még meg is köttetik egy ilyen, a kötelező egy gyereken túl már nem igazán érnek egymáshoz a felek. Pedig a vágyak ott élnek bennük, elnyomottan. Mi csak ezen segítettünk. 41 év börtön érte. Húzós.
- Mert talán már jobban bírom a kiképzést mint egykor, te pedig kevéssé, hiszen örökké csak a munka és a munka, semmi szórakozás. - motyogom az ölelésébe, mely egyszerre hat nosztalgikusan és újszerűen. Meglepően mégis ismerősen. És nem vált szokássá, nem történt meg túlságosan sűrűn. A mi fajtánk nem egy túlságosan ölelkezős típus.
Amit teszek, az pedig lefed kettőnket. Megpuszilom és tökön is térdelem, mert megérdemli. Még mindig megérdemli, mindegy mennyire csillapodtak le az ellenérzéseim ezzel az egésszel kapcsolatban. Attól még egyedül voltam és szenvedtem. Tanácstalan voltam, féltem és nem kaptam egy vigasztaló szót sem, semmit. Rádöbbentem, hogy egyedül maradtam egy olyan világban, melynek szabályai számomra ismeretlenek. És kegyetlenebbek annál, mint amit ismertem, amihez hozzászoktam. Senkit nem érdekelt ki vagyok és honnan jöttem, mert ha kiderült csak rosszabb volt.
Bemakettezem magam a magas sarkakon a boxba, csak felállni ne kelljen egyelőre alapon és elnéző mosollyal figyelem a szenvedőt. Legalább jogosnak tartja amit kapott. Nagyon helyes, mit ne mondjak. És még egy pofon formájában sem adhatja vissza, lévén igazam van és ezt el is ismeri. Felnevetek.
- Még nem. De fiatal még az este Mr. Acker és tele van kihívásokkal. - mosolygok rá a pohár pereme felett.
Felé emelem a poharam, egyetértésem jeléül és belekortyolok az italba. Testem zúgva zsibbad, mintha a zene és az alkohol, jó a sok alkohol tömény egyvelege egy különös ritmust diktálna neki. Ritmust, melyre mozdulni akar, mely a zene nyelvén suttogja neki, hogy felejtsen el mindent, csak érezze jól magát. Megrázom a fejem. Ilyen biztos nincs.
- Elnézve ezeket a szereléseket, nem csodálnám ha a wc-k valamelyikében már ilyesmi menne. Valóban nem kellene nekik sok és elszabadulnának a dolgok. - nézek én is a tömeg felé, ahol izzadt és alkoholtól mámoros testek fonódnak össze, szintén másféle ritmusra, de a zene nem él, nem lélegzik nekünk, mégis mindnyájunkat máshogy hív magával. Felvonom a szemöldököm. Eszerint nem jár ide mégsem? Vagy nem annyit?
- Azt hittem végig szoktál maradni, látni milyen amikor tetőfokára hág a hangulat. - iszom az újabb kortyot az italból, mikor azért egy sanda mosoly is befészkeli magát a szám sarkába - Vagy addigra már lelépsz valami nővel. - ezt inkább állítom, mintsem kijelentem. Nekem is van szemem és sosem futott rosszul a csajok körében, kétlem, hogy szerzetesi életmódot folytat a laborban. Nem rá vallana.
Mégis elgondolkodom. Vajon megnéznék egy ilyet? Érdekelne-e bárkit a törvény emberei közül ha itt ilyesmi történne? Végtére is a vigalmi negyedben vagyunk, ahol mindent szabad, amíg mindenki jól érzi magát. Mondjuk erőszakra is lehet mondani, hogy csupán egy megjátszott és eltúlzott S&M játék, nemde? Kétértelmű mosoly, egy talán tükröződik arcomon. Nem kellene, de..csábító a gondolata.
- A katasztrófaturista szerepkör mindig is kényelmes volt. Talán most részt is vennék benne..Izgat a kontrollnélküliség. - jegyzem meg, bár csak a tömeget figyelem, ez is csupán kiszalad a számon, mert valljuk be, rám nem vallana, hogy csupán a hecc kedvéért hülyére dugom magam egy csomó idegennel. Soha nem csináltam ilyesmit, ellenkezőleg mindig diszkréten kezeltem, kontrollal. Kivéve Chrissel azt az egyszeri alkalmat, amiből végül ő nagyobb lelkiismereti kérdést csinált mint én. Holott az volt, ami. Egy drog által irányított fékevesztett aktus két, egymást jól ismerő személy között. Még akkor is, ha előtte sosem voltunk úgy együtt. És utána sem.
- Foglalkozol még ilyesmivel? - teszem fel azért a nem túlságosan nyílt kérdést, de a témát tekintve egyértelmű, hogy mire próbálok rákérdezni. Már megint nem tudom, hogy miért. Hát hogy jártam legutóbb is. Minek gondolkodom egyáltalán ilyeneken? Miért akarom én mindig látni, hogy a merev, feszes és hideg felszínek alatt milyen jellemek lapulnak? A régi időkben, talán valami viselkedéskutató lettem volna. Az bezzeg örömmel töltött volna el. Igazival. Vájkálni az emberi elmék mélységeiben, okokat és motivációkat keresni úgy, mintha mindegyikük csak egy laborpatkány lenne..kecsegtető.
- Mi másért jönnének ide, mint egy kis élvezetért? Kikapcsolódásért? - fogadom el a cigit és gyújtom meg kapottan. Felfelé fújom a füstöt és felhajtom az első ital maradékát, hogy magam elé vehessem a másodikat. - Mi másért lennénk itt mi is, még ha nem is együtt érkeztünk? - a kérdés ugyan költői, de mindketten tudjuk, hogy lappang benne némi igazság. Mióta Rhod kimondta, hogy meg kellene próbálnom élni a saját életemet is, azóta terveztem, hogy szórakozás után nézek. Hisz igaza van végeredményben. Kettőnk élete nincs összekötve. Akkor sem, ha tőle van a lakásom, a ruháim, a munkám, a fizetésem és nagyjából mindenem a biológiai működésemen kívül.
- Ha elrugaszkodhatnék, csak gondolatban.. - kezdek bele, az is lehet, hogy az elmélet is hibás, de közelebb hajolok az asztalon keresztül, végtére is bizalmas - a füstgép lenne a megoldásom. Vagy a légkondi. Ha bármi olyat dobsz bele, ami kristályos formában hő, vagy hideg hatására gázként távozik, akkor végül is észrevehetetlen a dolog. Már ha stabilak az emlékeim ilyen téren. - mosolyodom el félszegen, nem én vagyok a reálzseni hanem ő.
Tekintetem újból a táncparkett felé fordul és még mindig kikívánkozik pár kérdés, bár mivel ez csupán beszélgetés, nem pedig tervezői kerekasztal, semmi gond nincs ha ki is mondom ami éppen a számba tódul.
- Mit ajánlanál arra, ha nem akarok gondolkodni? Ha nem akarok racionális lenni? - kérdésem viszont ahhoz képest, hogy a "csak úgy mert miért ne" kategóriás, komolyan csendül, egy pillanatra félre is pillantok, majd ajkaimat megnedvesítve újra ránézek. - És te doktor úr, mit vállalnál be? - kérdezem mosollyal, mielőtt újra kortyolnék az italból - Mire vágysz?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Christian Acker

Orvos
avatar
Hozzászólások száma : 15
Érkezett: : 2017. Sep. 02.

Orvos

TémanyitásTárgy: Re: It's time for a...   Hétf. Szept. 04, 2017 4:39 pm

Chris&Celie


Mit is tagadjam, abban igaza van, hogy az ilyen kis kitérőimen kívül nem nagyon szórakozom. Itt pedig, általában azért ügyelek arra, mennyit iszom. Részegen nem nagyon lehet felszedni a csajokat, dugni meg végképp förtelmes olyan állapotban. Tehát, igazából már így is eggyel többet ittam valóban a szokásosnál, és még előttem van egy másik pohár. Biztos szép lesz a vége, de hányni azért nem fogok. A sóoldat infúzióban, az segít, és az nagyjából mindig rendelkezésre áll otthon. Az a kis szúrás megér annyit, hogy elkerüljem a másnapot.
Fiatal az este, fejtegeti is a múltnak azon részét, amire szívesen emlékszünk vissza. A kristály-állapotú, egész olvadékony formájú drog ötlete igazán megkapó, azt meg kell hogy valljam.
- Foglalkozom hát. - bólintok, iszom egy kortyot, mélyet slukkolok.
- Ha látnád, mennyi cuccot halmoztam már össze odahaza és hányfélét... - ajkam félmosolyra húzódik, míg eljátszom a gondolattal, hogy mit szólna hozzá. A szeme minden bizonnyal felcsillanna a kis dobozokba bezacskózott porok, pasztillák, meg az palackokban álló szerek láttán. Még az is megeshet, hogy a bugyija is lecsusszanna a gyönyörtől a bokájáig pusztán a látványtól is, és attól, ahogy abban az okos kis fejében elkezdenének körvonalazódni az újabbnál újabb "csínyek".
- De ilyenem még nincs, amit mondasz. Bár igazából csak itt nyerne értelmet. Vaaaagy... Azt mondjuk elképzelhetőnek tartom, hogy a rendvédelem is potenciális érdeklődő lehetne egy ilyenforma tömegoszlatóra vagy nyugtatóra. Megfontolom mindenképp, aztán ha megvan és tényleg érdekli őket, a részesedési arányt megbeszéljük természetesen. - erről csak ennyit, mert ez a téma, akármekkora üzlet is lehetne belőle valóban, nem ragadta meg annyira a figyelmem, mint a későbbi kérdései, kijelentései.
- De váltsunk témát, jó? - szándékosan feltűnően elnézek ismét a hullámzó tömeg felé.
- Azt ugye nem gondolod komolyan, hogy ezek közt, te itt... Hát baszki, új lyukakat is hajtogatnának rád, csak megtömhessenek tizen egyszerre. - ezt olyan biztosan állítom, mint ahogy itt ülünk. Én is tömném még mindig. Sőt, így, ebben a göncben apám... Nem is tudom, hogy hogy bírom elterelni annyira a figyelmem, hogy ne ágaskodjon úgy a cerka, hogy átdöfje mind a két szövetet, ami takarni és visszafogni lenne hivatott.
- Arra, ha nem akarsz gondolkodni szívem, itt van inkább ez. - megemelem felé a poharat ismét, és iszom is belőle ismét.
- De a bevállalással meg a vágyakkal nem tudom, mire akarsz kilyukadni. - de azért persze sejtem. Épp arra, hogy ki akar lyukadni. Szeretném azt elsősorban, hogy pontosítson a kérdésen, mert azért erősen elképzelhetőnek tartom, hogy csak a cerka gondoltatja velem ezt. Másodsorban... Most komolyan. Kezd bekarmolni ő is, meg én is. Más lányokkal kapcsolatban nem érdekel, ha benyomnak, mielőtt én megnyomom őket, de ez Celie. Akinek persze lehetnek igényei, mint minden normális nőnek, és tényleg lenne kedvem megdöngetni, úgy nagyjából bármikor, bárhogy, és ahányszor csak akarja de... Mindig csak így? Drogozunk és dugunk, iszunk és dugunk? Basszuk szét a kapcsolatunkat ezzel, ha amúgy eddig úgy néz ki, hogy mindent túlélt?
- Mondjuk, nézzünk be a WC-be, hogy úgy van-e, ahogy gondoljuk? - vigyorgok rá szélesen.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Celie Devora

Tanácsadó
avatar
Hozzászólások száma : 19
Érkezett: : 2017. Aug. 20.

Tanácsadó

TémanyitásTárgy: Re: It's time for a...   Hétf. Szept. 04, 2017 10:53 pm

from Celie...

Valahogy egy megnyugtató folytonosságot kölcsönöz az, hogy még mindig azt csinálja amit régen. Mintha csupán keletkezett volna egy vákuum az időben, amit én átugrottam, de közben a dolgot mit sem változtak. Egy időben szerettem arra gondolni odabenn, hogy az ismerőseim létezése, életük síkja úgy folytatódik tovább, mintha engem soha nem ismertek volna, mintha soha nem lett volna velem közös élményük, emlékük. Csak egyszerűen kiradírozódtam volna. Eleinte ilyesmi képeket kergettem, nem akartam arra gondolni, hogy hiányozhatok bárkinek. Aztán másra sem tudtam gondolni csak arra, hogy eszébe jutok-e még valaha valakinek. És úgy tűnt, nem. Most ismét egy ilyen kettősség érzésem van ezzel kapcsolatban, hiszen itt ülök vele szemben, nézem és látom, hogy idősebb lett, mégis életpályája folytatódott. Azon az úton maradt amit elkezdett, nem változott semmi sem. Mondhatni. Vagyis feltételezem.
- Ezek szerint még mindig kísérletező alkat vagy. Ezt jó hallani. - és jó kergetni a képet is, hogy miféle új dolgokat találhatott ki ennyi idő alatt. Milyenek voltak a tesztfázisok, megtartotta-e a fázisdarabokat, vagy sem. Ah, a kíváncsiság kemény dolog, főleg mert eziránt a téma iránt kifejezetten érdeklődöm. Sokszor figyeltem munka közben. És volt amit ki is próbáltunk. Közösen, vagy csak figyeltünk másokat, ahogy teszik. Legtöbbször tudatlanul. Le sem tudom tagadni a felcsillanó kíváncsiságomat. - Egyszer talán tartasz nekem tulajdonosi szemmel egy tárlatvezetést. - mosolyodom el, szándékosan hagyva feltételes módban, hiszen nem meghívatni akarom magam, csupán jelzem, hogy egyébként szeretnék menni, ami azt illeti rettentően.
- Nem részesedési arányért mondtam amit mondtam. - sejlik fel mosolyom - Csupán egy ötlet volt. Te lettél okosnak képezve én csupán jótékony fantáziával vagyok megáldva. Ez a hely pedig valamiért egyszerűen sikolt valami ilyesmiért. - többi szavát nyugtázom újabb mosollyal, hogy rögtön képes is volt tovább gondolni, valami olyanra, amiből haszon is származik, nem csak a nézelődés, amolyan perverz kukkoló módjára - Persze. - szégyellem el magam egy futó pillanatra, még akkor is ha jelenleg közvetlenül velünk nem ül senki, de ebben a városban néha azt hiszem, hogy a falnak is füle van.
- Aggódsz az erényeimért? - pillantok rá kérdőn, még mindig mosolyogva - Egyébként nem azt mondtam, hogy orgiában akarok részt venni, csak..nem is tudom. Valami tét nélküliben. - vonom meg vállam egyszerűen, kezdem magam igencsak szókimondóra inni, ami nem feltétlenül jelent túl jót. De legalább a megfelelő fül hallja, nem pedig egy vadidegen. Annak aztán magyarázhatnám, hogy nem arra vágyom, hogy dugjanak meg tízen. Elég lenne egy is, de az legyen kimerítően alapos. Helyrerázná az önértékelésemet, a fizikai jólétről nem is beszélve. Hát ez akkora baj?
- Ez is megteszi. Voltaképp. - követem a példáját, újabb kortyért emelve a poharat. Nem is tudom, tényleg azt hittem, hogy cukrosbácsi módra széttárja előttem az ingét, amibe belül fel van aggatva mindenféle kis zacsi csupa jóval, amiből csak válogatni kell? Bolond vagyok, nem is kicsit. Végtére is egyedül van, nem társasággal, minek hurcolászna magával parti drogokat egy sima estére? Attól, hogy az elméje őrülten okosan működik, nem feltétlenül bolond is. Tudhatnám már, hiszen ismerem. És milyen régóta ismerem..
- Nem tudod? - nevetem el magam lágyan - Játszhatnám, hogy teljesen ártatlan kérdés volt, célzottabban közelítve afelé, hogy megtudjam mit keresel itt ilyenkor egyedül, de hazudnék ha azt mondanám nem gondoltam bele több dologba is. - hangom komolyan szólal, már amennyire annak tud tűnni. Már amennyire akarom, hogy annak tűnjön. Nem tudom miért kellene sokat körtúrázni a kérdésen. Vagy mégis kellene? Legutóbb is, vagyis azon egyszeri alkalom után is aggasztotta a lelkét a mikéntje az egésznek. Az, ahogyan megvalósult. Nem mondtam neki nemet, miért is tettem volna? Érett a dolog addigra, legalábbis részemről biztosan. Nem bántam meg. Úgy sem bántam meg, hogy alapvetően a drog dobatta le az ékszíjat az agyunkról és tett át minket az ösztönök sávjába. Aprót köhintve hessentem el a képet. Nem most volt.
- Menjünk! - vigyorgok rá és úrinői minőségemhez képest normálisan próbálok meg felállni és kicsúszni a boxból. Lesimítom fenekemen a szoknyát és várakozón nézek rá, hogy akkor mehetünk-e. Kezemben a poharammal indulok meg a mosdókhoz vezető lépcsők felé. Mintha szánt szándékkal lennének így megcsinálva. Fellépdelek, az ajtó pedig bezáródik mögöttünk. A sornyi feketében pompázó fülkét látva elmosolyodom. Látom adnak a designra. Célirányosan indulok meg közép tájra, ahol van szabad. Behúzom Christ magam után, mutatóujjam ajkára nyomom, hogy maradjon csendben. Lehajtom a tetőt és megkapaszkodom benne, hogy felállhassak. Közben rám-rámtör a kuncogás. Tényleg kukkolók leszünk? Intek, hogy jöjjön fel ő is és próbálok is neki helyet csinálni amennyire lehetséges. Lábujjhegyre állok, hogy átlássak a fülke falának tetején. Előbb látom meg a férfit, mint a nőt. Annak csak a feje búbját sikerül. A nyögéseket ütemesen verik vissza a falak. Jelzésértékkel nézek Chrisre. Megmondtam, nem? Hatalmas sikere lenne annak a cuccnak. Itt biztosan. A fülébe súgok. - Tuti siker lenne és nem is kellene sok hozzá. Képzeld el, hogy az egész terem..ilyesmit csinál. És amúgy is teszik, csak nem nyílt téren. Isteni lenne. - fordítom vissza a figyelmem a feltehetően alkalmi párosra - Bevallhatod, hogy egy zseni vagyok. - mosolygok rá lehengerlően, noha nem szoktam bókokra vadászni és azt sem vágyom, hogy különösebben méltasson bárki is. - Tudod, meglepő, hogy míg az én agyamban ilyesmik dolgoznak, te az erényeimért aggódsz. Ha nem sokkolt volna annyira le, hogy megláttalak, valószínűleg már én is ezt csinálnám, azzal a barommal. Hívják akárhogy. - már megint szókimondó vagyok, hallgassak már el.
Inkább óvatosan fordulok 180 fokot, hogy átnézhessek a másik fülkébe is. Vajon mennyiben vannak? Egyáltalán használja ezeket bárki rendeltetésszerűen? - Bulizni akarok Chris. Nem agyalni. Ne agyalj te se. Nem kell mindig merevnek lenni. - ezt meg értsd úgy kábé, ahogy szeretnéd.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Christian Acker

Orvos
avatar
Hozzászólások száma : 15
Érkezett: : 2017. Sep. 02.

Orvos

TémanyitásTárgy: Re: It's time for a...   Kedd Szept. 05, 2017 11:18 am

Chris&Celie


A kísérletezésre csak bólintok, ahogy arra megingatom a fejem, hogy nem akarna részesedést. Persze, talán a zárkából kikerülve olyan helyen van, ahol nincs rá szüksége. Igazából nekem sem feltétlenül lenne, de ha már egyszer ésszel él az ember, akkor legyen belőle haszna is. A sok dzsuvát csak elégetnénk, kiöntenénk a sivatagba, vagy átmennének valamiféle tisztítóberendezésen, hogy ivóvíz formájában kerüljenek vissza a forgalomba. Kár lenne értük, ha egyszer így is van hasznuk.
Az ember meg éljen több lábon, ha teheti, nem? És itt nem csak arra gondolok, hogy nekem például egyébként is három lábam van.
- Az erényeid, Celie... - kuncogok.
- Tudod, hogy sosem érdekelt túlzottan, kivel fekszel össze. Csak kicsit meglepődtem, ahogy elgondolkodtál ezen és azért úgy érzem, van az a szint, ami alá nem kéne adni. Mert az oké, hogy én is csajozni járok ide, de azért egy orgiából még én is kimaradnék. - kap választ egyben arra a bújtatott kérdésre is, amit már kétszer vagy háromszor nekem szegezett korábban, csak nem tartottam jelentősnek annyira, hogy feleljek.
- De főleg, nem akarnék a tanúja lenni annak, amit az előbb lefestettem. - nem, még belegondolni sem akarok, hogy ezt a szőke, jólnevelt kisangyalt öten nyolcfelől. Ezt igyekszem is minél hamarabb kiverni a fejemből, így vele is tartok a mosdóba, mert úgy tűnik, nagyon megtetszett neki az ötlet.
Elnézem, ahogy kibilleg a boxból, és eszembe jut, hogy ha ma nem töri el a bokáját abban a tűsarkúban részegen, akkor nagyjából talán soha. Még segítő kezet is kap, ha szükséges, ugyanígy akkor is, amikor fellép a budi tetejére. Követem oda fentre, bár még azért vagyok annyira eszemnél, hogy előtte elgondolkodjam azon, nem akar-e az a deszka beszakadni alattunk majd. Nem mai darab, de eredetileg sem arra tervezték, hogy két felnőtt ember ácsorogjon rajta.
Elhessegetem viszont ezt is, mert olyan szépen néz rám. Meg hát úgyis egyszer élünk.
Megéri végülis. Nem is azért, mert másokat látunk és hallunk dugni, hanem a kis önelégült mosolyáért. Elismerően bólintok a kimondatlan kérdésre: igen, egy zseni. Én magam is elvigyorodom.
- És még azt mondják, kiveszett a világból a romantika. - jegyzem meg halkan, a magam szokásos cinikusságával. De leginkább csak azért, hogy tereljem a figyelmem. Szükséges.
Ahogy beszél, mosolyog, lelkes, meg még forgolódik is itt előttem ezen a kemény negyed négyzetméteteren, úgy érzem magam, mint kölyökként. Tizenegy évesnek megint, akik leakasztották a terem ajtaját, betették a hátsó szekrénybe, aztán mikor keresték a felelőst, a pad alatt csipkedték egymás combját, hogy ne röhögjenek fel hangosan.
Ez a kedvenc Celie-m, mellette aztán el lehet felejteni az élet minden nyűgjét. Még akkor is, ha most csak spicces állapotában repít vissza tizenakárhány évvel ezelőttre.
- Hát, hiába hangzik szarul, örülök azért, hogy lesokkoltalak. - súgom oda neki, aztán óhatatlanul nekem dörgölőzik, ahogy átfordul a másik oldalra. Oda én már benéztem, egy kiadós cumi folyik éppen. Nem is köti le a figyelmem annyira, mint a szűk helyen hozzám préselődő, jó illatú szőkeség. Ő viszont nagyon. Ahogy itt áll előttem a szűk minijében és kukucskál, mint egy tudatlan kis tini, hát... Ostobaság lenne, ha nem vallanám be magamnak, hogy vadító. Csak az a baj, hogy mire beismerem, a cerka már rég tudja, mocorogni is kezd. Csak remélni tudom, hogy nem érzi meg, és hogy elég szűk rajtam ahhoz a nadrág, hogy tompítsa a reflexeket.
Nem kell merevnek lenni. Hát kösz, ezt épp jókor sikerült kibökni.
Inkább meg is támaszkodom óvatosan a fülke két oldalsó falán és lehátrálok, vissza a biztonságos és stabil padlóra. Ha nem is akarja, én ki fogom innét vinni mostmár. Meglapogatom a derekát óvatosan, hogy rá ne ijesszek, felé nyújtom a kezem, fejemmel pedig a kifelé irányába biccentek. Lépnék már innen, mielőtt valami faszságot művelek és a végén mégiscsak itt lesz megdöntve ő is, a középső fülkében, ahová becsábított.
- Van egy jó ötletem. - vigyorgok rá. Egyrészt mert azt várom ettől, hogy ne mondjon ellent, másrészt meg tényleg, ha már egyszer szórakozni akar, meg így felemlegettük a régi időket, akkor tényleg itt az ideje még egy kis aktív nosztalgiának.
Kiérve a fülkéből előveszem a doboz cigimből azt a három szálat, amit úgymond termékmintaként tartok magamnál, és amit jelenlegi formájában nagyjából bárhova be is csempészhetek, ahol nem kobozzák el az egész pakkot úgy, ahogy van. De ha még el is kobozzák, úgymond "menekülőtervnek" bármikor kihasználhatom a bedrogozott szálak puszta meglétét.
Két szálat leteszek a régről szintén itt maradt mosdókagyló szélére, a harmadikat először csak végighúzom az orra alatt, hogy megismerje azt az édeskés illatot rajta. Azét, amit annak idején velem is kipróbált. Eztán ez a szál is a másik kettő mellé kerül. Szabad prédának. Nekem az már mindegy, hogy ki fogja megtalálni, de aki megtalálja és elviszi, az jó eséllyel rá is fog gyújtani belőle odakint, ahol mi is láthatjuk majd az eredményt.
Ujjam most én tapasztom a szájára, elébe menni egy esetleges gonoszkás kacajnak, majd ismét kézen fogom, hogy kimenjünk, vissza a helyünkre. Segítek neki bemászni is vissza az asztal mögé, ha kell, aztán én is visszaülök.
- Na, szerintem akkor még iszunk pár kört és várunk, nem? - felhajtom az eddig érintetlen pohárnyim maradékát, és hozatok még egy-egy triplát.
Csúnya vége lesz ennek, már most tudom. Meg nekünk is. De eszemben sincs ezen agyalni, kezd meggyőzni ez a nő a saját igaza felől. Sőt, valamennyire még örülök is neki, hogy a tétnélküliség velem szemben jut eszébe. Ha eddig túléltünk mindent, egy kis szex már beleférhet. Külön öröm, hogy inkább velem tenné, akit jól ismer, és akiben megbízik, mint valakivel innen... Támadhatatlan álláspont igazából.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Celie Devora

Tanácsadó
avatar
Hozzászólások száma : 19
Érkezett: : 2017. Aug. 20.

Tanácsadó

TémanyitásTárgy: Re: It's time for a...   Szer. Szept. 06, 2017 1:37 pm

from Celie...

Azon gondolati kavalkádot igyekszem a nullára redukálni ami arrafelé vezet, hogy rámondjam, igen ezt a hozzáállást ismerem otthonról. Csinálsz amit akarsz, de csináld diszkréten. Bár nem tudom honnan gondolta, hogy a tömeg közepén kívánnék bárkivel szexelni, egyetlen legyintéssel rá is hagyom a dolgot, nem firtatva, hogy mégis mit gondolhat rólam..Eddig sem vettem részt szexpartikban, eztán sem szándékozom. Más kérdés, hogy játszottam már a gondolattal, de amint látszik egy swinger bulira sem őt fogom társként felkérni.
- Nem is lennél a tanúja. - nézek le rá, miután sikeresen felálltam.
Vannak dolgok amik beleférnek egy mondhatni barátságba, de az egymás előtt való szex a miénkbe nem igazán hiszem. Mármint én sem igazán tudnám végignézni ahogy ő valami nővel az orrom előtt. Valahogy egyszerűen nem és nem arról szól a dolog, hogy prűd lennék. Egyszerűen csak nem. Nem igényel különösebb magyarázatot szerintem.
A wc-be érve behúzom magam után, miért ne kukkolhatnánk, ha már mondhatni terveink lennének ennek a helynek a közönségével. Persze nem akkora volumenű a dolog mint mondjuk ugyanezt eljátszani egy mérhetetlenül merev csoporttal, mert abból mint láthattuk a komoly büntetés van.
- Van akinek a vad romantika inkább szükséges, mint a cselekvést megelőző hónapok virágokkal és randevúkkal, amik csak elodázzák a dolgot. Ezek legalább nem szaroznak. - mosolyodom el, persze engem is, mint minden hozzám hasonló lányt beleneveltek abba, hogy miként kell viselkednem és abba a dugj egy idegennel nem igazán tartozik bele. Vagyis maximum úgy, hogy ne tudjon róla senki. Ne gerjedjenek a pletykák. Chris nem volt idegen és nem is tudott róla senki. A valóság meg az volt, hogy tőlem házasságot vártak el, lehetőleg minél előnyösebbet. Ami nem valósult meg, mondhatnám szerencsémre. A cseppet sem rideg aktust szemlélve kibukik a számon, hogy ha nem forráz le annyira a jelenléte, bizony engedtem volna bizonyos vágyaimnak.
- Annak örülsz, hogy hatást váltottál ki, vagy annak, hogy nem húztam be magam után ide valami idegen fickót? - kérdezek vissza, bár mosolyára nekem is mosollyal kell felelnem. A kérdés azonban őszinte, mondjuk a tudata a dolognak mint mondta, nem érdekelné. Akkor pedig tudjuk be szépen annak, hogy örült annak, hogy reagáltam, felismertem. Mert megtehettem volna, hogy úgy teszek mint aki soha nem látta és ennél fogva szartam volna arra, hogy egyáltalán itt van. Legalábbis a felszínen. A dühömön nem segített volna. Most sem értem mit művelek vele. Miért célozgatok neki? Mit akarok? Tényleg azt, hogy itt és most támasszon neki a falnak és döntsön meg? Pedig ahogy fordulok és egymásnak préselődünk a szűk helyen, nagyon is okos gondolatnak tűnik. Pontosabban nagyon is magától értetődőnek. Figyelmemet mégis az orális élvezeteket hajszolóra fordítom, Chris pedig lelép mellőlem. Menekül előlem? A dolog már ilyen részen is mosolyra késztet. Két gondolat is elönt. Az első, hogy érzi és benne is lenne, de velem kapcsolatban közrejátszik nála az, mint legutóbb. Nem érzi helyesnek, hogy valami egyéb is közrejátszik. A másik, hogy ez sok neki, valójában nem akarja. Miért akarná? És én vagyok a hülye. Nos akárhogy is, de elfogadom a segítő kezet és lelépek a tetőről. Ötlete?
- Ne kímélj. - mosolygok rá, nem az a fajta vagyok aki nekiáll nyaggatni egy kérdéssel ami a fejében fogalmazódott meg és minden bizonnyal egy óriási marhaság. Engedelmesen követem hát kifelé és érdeklődve nézem, hogy minek bíbelődik a cigijével. Jótékonykodni akar, vagy diákcsínyhez hasonlatosan bele akarja mártani őket a wc-be vagy mi? Értetlenül nézek, mikor orrom alatt végighúzza az egyiket. Átkattan az emlék. Tágra nyílt szemekkel nézek rá. Szóval az a kis cucc végül nem csupán egy kísérlet lett, hanem tökéletesítette is? Nevetésem pedig elfojtja tenyerével. Bólintok, hogy oké, nem fogok elkezdeni nevetgélni. Helyette vele megyek kifelé, hogy visszaülhessünk.
- Azt a sunyi, furmányos koponyádat! - nevetek végül - Szóval tökéletesítetted azt, amit mi próbáltunk ki. Ezt sose hittem volna. Ugyanolyan..ereje van mint régen? - kérdezem óvatosan, mert voltaképp azt sosem tudtam eldönteni, hogy mennyi volt abból az éjszakából a tényleges drog által kiváltott hatás és mennyi volt benne belőlünk. Nem igazán beszélgettünk róla. Voltaképpen nem volt miről. Különben is mit kérdeztünk volna egymástól? Hogy jó volt-e? Vagy másképp nézünk-e egymásra ezután? Nem úgy tűnt. Nem emlegettük.
- Mennyi a hatóideje a cuccnak? - nézek rá kérdőn, majd az újra elém kerülő italért nyúlok.
Elgondolkodom. Iszunk és várunk. Ez így egyszerűen hangzik. Majdhogynem túlságosan is egyszerűnek. Feltenném a kérdést, hogy beszélgetni akar-e? Talán ránk is férne bármiről, ami nem a börtön, vagy az ahhoz kapcsolódó élménytáram. Az agyam zsibbad, mert hallom a zenét, dolgozik bennem az alkohol és kezdek nem túl reális beszélgetőpartnerré válni. Pontosabban inkább mondjuk úgy, hogy a faszságokat mondom ahelyett, hogy mondjuk az életéről érdeklődnék. Hogy van, rendben van-e vele minden. És ezt szeretném is mind mind megkérdezni, tényleg. Csak..nem úgy forog a nyelvem ahogy kellene.
- Vagy úriember leszel és elviszel táncolni. - pillantok rá mégis - Mert ilyen távból kedvesem nem hogy látni nem fogunk semmit, de ilyen ütemű ivásnál, csak a kreténségekről fogunk beszélni. És imádnám hallani életednek minden pillanatát, de kezdek egyszerűsödni. - kortyolok újra, mondjuk ráérni ráérünk.
Iszom még egyet és ádáz mosollyal az arcomon felállok. Hát sok mindennel lerázhat, de jelenleg ezzel nem fog. Vagy ha mégis, hát megoldom másképp. Kimászom a boxból és felé nyújtom a kezemet.
- Kéreti még magát Mr. Acker? Vagy már elfelejtetted hogyan kell táncolni? - vigyorgok rá.
És jön vagy nem jön én megindulok előre a testek dzsungelébe, muszáj, mert végtére is ezért jöttem valójában nem? Nem tudom. Ilyesmiért. Valamiért, ami kiszakít a hétköznapjaimból. Valamiért, amin nem kell gondolkodni. Mögé lépek nemes egyszerűséggel és két oldalról csípőjére fogok, elmosolyodva.
- Ha nem megy, majd segítek. Bízz bennem. - támasztom államat a vállára, ezek a cipők legalább erre jók, ha kényelmesnek nem is nevezhetők. Lassan mozdítom saját csípőmet, húzva magammal őt is a mozdulatba, halkan nevetve a fülébe. - Veled aztán nem egyszerű Chris. - nevetek fel újból. És ha végül nem hagy itt parlagon, bele is kapcsolódunk a zene ritmusába.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Christian Acker

Orvos
avatar
Hozzászólások száma : 15
Érkezett: : 2017. Sep. 02.

Orvos

TémanyitásTárgy: Re: It's time for a...   Csüt. Szept. 07, 2017 11:28 am

Chris&Celie


Nem lennék a tanúja? Talán annak valóban nem, ha a budiban rakják meg, mint a szekeret, ahogy emezek is csinálják, de azért na, hagyjuk már. De erre a kérdésre majd még visszatérünk, most csak húzzunk innen a francba, mielőtt elragad a hév és itt kap tétnélküliséget meg vad romantikát. Más nőknél nem szokott érdekelni, én is nagyon jól tudom, tapasztalatból is, hogy kis helyen is elfér két ember, meg hogy az ilyen privátabb helyek mivé vannak degradálva alkalomadtán. Volt már itt is cumim az egyik boxban az asztal alatt...
- Tökéletesítettem, igen. Kétfelé is. Durvábbra meg gyengébbre. Ez tényleg csak drog már. Orgia ugyan nem lesz belőle, azt a cuccot azért nem tartanám magamnál. Mi lenne, ha véletlenül épp arra gyújtok rá, aztán bepróbálok egy kidobót? - elvigyorodom. Így rágondolva vicces is lehetne. Átélve valószínűleg nem annyira.
- Nem lenne szerencsés. De látni fogjuk, ki kapott az ingyen minőségi cigi lehetőségén. Két-három perc alatt hat. Még inkább a lábában lesz a bugi, mint most. Nagyon vidám lesz és még esélyes, hogy ölelkezős is. - most, hogy belegondolok, azért hármat csak nem hagyok a budiban. Egyet visszaveszek. Ha már egyszer szórakozni akar, meg jót érezni... Vad romantikát meg tétnélküliséget... Miért épp őt fosszam meg tőle, ha az idegenekkel ilyen bőkezű vagyok? Amúgy is rászolgált, megérdemli, méghozzá alaposan.
Nem maradunk sokáig ülve, de jogos ismét a két pont, amit a képzeletbeli számlájára írhatok. Bebasznunk nem kéne, a hangulat meg az, hogy jobban kell koncentrálni a beszédre, már így is megvan mindkettőnknél.
- Táncolni? Erre a zenére? Hát nem egy tipikus társastánc. Ugrabugráljunk meg csápoljunk? Az neked amúgy sem fog menni abban. - bökök a magassarkújára.
- Bár azt sem támogatom, hogy levedd, mert kegyetlenül szét lennél itt taposva... - nem nagyon tűnik úgy, mint aki egyáltalán meg akarja hallani az ellenérveket, nemhogy még fontolóra is vegye őket - már ha egyáltalán hallja ugye, az üvöltő zenében. Igyekszem ugyan hangosan beszélni, de nem vagyok biztos benne, hogy sikerül is. Ahhoz már kellőképp spicces állapotban vagyok, hogy ezt ne tudjam teljes bizonyossággal felmérni.
Csak rávesz azért, hogy felálljak - ezúttal a lábaimra. Behúzhat a tömeg felé, bár igazán hálás lennék érte, ha maradhatnánk a széle felé és nem mennénk a sűrűbe. Azt hagyni nem is fogom, még akkor sem, ha viccesen néz ki majd, ahogy én állok mint a cövek és csak ingatom a fejem, ő meg nevetve, vagy épp a korábbihoz hasonlóan dühösen cibál befelé.
Meg azért is hálás vagyok persze, hogy segítséget ajánl, bár lövésem sincs, hogyan akarja kivitelezni, mert tényleg ötletem sincs, mi a tökömet művelhetnék itt azon kívül, hogy ugrálok és csápolok - ami valljuk be, tőlem annyira esetlenül festene, hogy a szó megalázó értelmében véve lenne mókás.
- Miért kéne, hogy egyszerű legyek? Az unalmas, nem? Pont ezt bírom benned is, hogy legalább annyira nem vagy egyszerű, mint én. - vigyorgok rá, és megyek utána addig a bizonyos, általam megszabott határig. Ha sikerül végre megállapodni, akkor azért megingatom a fejem, amolyan "nézd, mibe rángatsz bele megint" pillantás kíséretében. S ha már egyszer eltettem egyet abból a bizonyos három szálból, azt hiszem ideje is lenne rágyújtani.
Az ajkai közé illesztem finoman -a meseszép ajkak közé, aminél rajzolni sem lehetne szebbet-, majd meg is gyújtom neki.
- Kérem ám aztán én is, kettőnknek pont elég lesz. - kinézem belőle, hogy benyúlná az egészet, de azt azért nem kéne hagyjam még akkor sem, ha egyébként valóban megérdemelné. Máshogy nem hiszem, hogy el fogom tudni ereszteni itt a fejemből a "kibaszott bénán nézhetek most ki" gondolatot.
Közben persze vissza is térek arra a témára, amit előzőleg félretettem. Lehet, hogy nem akar erről beszélni, de azért fontosnak tartom jelezni felé a lényeget, közel hajolva, a fülébe beszélve közvetlenül, hogy biztosan hallja. Közben el is játszadozom az aranyló hajtinccsel, ami egyébként az arcomba lógna.
- Annak örülök egyébként, hogy nem ott kellett rád nyissak véletlenül a budiban és nézni azt a szép kerek, hófehér fenekedet. Vagy azt, hogy tele van a szád, mint annak a macának. - a fogalmazás talán alpári, de egyébként is ismeri, hogy a rangomhoz meg a beosztásomhoz képest milyen mocskos tud lenni a szám. Most meg aztán, hogy ennyit ittam -fogalmam sincs már, hogy mennyit, de vagy öt pohárral tuti-, pláne nehezemre esik szofisztikáltnak lenni.
- Főleg ennek. Akkor tényleg inkább én legyek része a... Tombolásodnak. - ezt azért mégiscsak sikerül szebben megfogalmazni annál, hogy "rendben, meggyőztél, viszlekduglak". Bár nem hiszem, hogy azon meglepődne. Tudja szerintem, talán még jobban is a kelleténél, hogy jóval többre tartom, mint az eddigi nőcskék bármelyikét. Ezért is nehéz kissé beiktatnom vele a kósza numera dolgot.
- De persze, nem elhanyagolható az sem, hogy nagyon örülök neki, hogy nem csak levegőnek néztél. - ki lehetne fejteni persze, hogy úgy taposhatott volna belém, ahogy akarja, meg hogy a gyűlölet is egy erős érzelem, azt is leginkább csak az kaphatja, aki jelent vagy valaha jelentett valamit... De nem akarom boncolgatni a témát. Csak annyira, amennyire ő hozta fel, elvégre szórakozni vagyunk itt, és épp most kezd csak beindulni a buli, minek rondítsak már bele a legelején?
Elhúzódom tőle végül, ahogy mondandóm végére érek, mielőtt még itt helyben beleharapnék abba a szép, fehér bőrű hattyúnyakába és szintén lelőném vele a bulit. Ugyan a budiban tett megjegyzése, hogy nem szaroznak ésatöbbi, arra enged következtetni, hogy ő sem akarja. De egy kicsit azért mégiscsak, hadd felejtsen el előtte mindent és érezze jól magát.
A zene ritmusa meg elragad azért, s biztosan nem csábosan ugyan, de lötyögni azért elkezdek, folytatva azt, amit még az asztalnál elkezdtem, mielőtt a látóterembe vonszolták volna. Nem teszek többet, mint apró lépkedés, meg szolid ringatózás-mozgás a zene ütemére. Mindehhez viszont derékon is ragadom, nehogy elsodorják mellőlem vagy lecsapják a kezemről. Van olyan jó nő, hogy ezt ugyanúgy meg akarják tenni, ahogy elém is odahozták, mint friss húst. Azt meg nem fogom hagyni még akkor sem, ha össze kell veressem magam hozzá. Őt vagy én fektetem kétvállra ma, vagy senki.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Celie Devora

Tanácsadó
avatar
Hozzászólások száma : 19
Érkezett: : 2017. Aug. 20.

Tanácsadó

TémanyitásTárgy: Re: It's time for a...   Hétf. Szept. 11, 2017 2:20 am

from Celie...

Nem bírom magamban tartani a nevetést. Lelki szemeim előtt megjelenik a jelenet, ahogy csillogó, vágytól tüzelő tekintettel bepróbálkozik az egyik itteni izomagynál. Valószínűleg úgy csapnák le mint egy zavaró legyet és talán magával vonzana egy melegnek bélyegzést is, netán egy kitiltást, bár fogalmam sincs a helynek a szabályairól. Mi az ami sok, mi az amit még szabad és mi az amit már nem szabad.
- Ne értsd félre, nem akarlak összeverve látni, vagy kihajítva, de ezt a jelenetet még elképzelni is vicces. Te, ahogy rákattansz egy ilyen kigyúrt izomagyra. - ismét felnevetek, nem bírom - Tehát még mindig áll az, hogy azzal hat, aki a legközelebb áll hozzád akkor. - vonom le a magam következtetését ami vagy helyes, vagy helytelen.
Remélem is, hogy látni fogjuk. Bár ezekben a fényekben arra gondolni, hogy keressek egy nagyon vidám és nagyon ölelkezős embert, hát mondjuk ki, nem lesz túlságosan egyszerű. Maximum úgy, ha figyeljük a mosdóból kijövőket. Ingyen cigit senki nem fog otthagyni. Egyszerűen nem, mert ilyenek az emberek. Mi megtennénk, pont ezért. Mert sosem tudhatod mit tettek bele és ki tette bele. Valahol ájultan felébredni minden nélkül meg egyikünk sem akar. Néha azért vannak előnyei a sznob nevelési módoknak. Ahhoz nyúlsz, amit megfelelőnek érzel.
- Ismételten csak dicsérhetem a lenyűgöző elmédet. - mondom elismerően, a dicséreteimet egyébként nem osztogatom, csak keveseknek. Őt azonban mindig is elismertem, lévén ha valaki egyszer lenyűgöző koponya, akkor az. Nyomába sem érek.
És igen. Táncolni akarok, táncolni sokáig. Elfáradásig. A szám lassan elkopik a sok beszédtől, a torkom meg kimerül a kiabálástól. Ez a hely nem egy rendes beszélgetésre alkalmas. Mondhatnám, hogy megtehetnénk hazafelé, lévén emlékszem hol lakik, de már azért is hálás leszek, ha hazáig eltámogatjuk majd egymást, pláne ha ilyen ütemben folytatjuk az ivást. Rhod mellett nem engedtem ki ilyen téren, lévén oda kell figyelnem a munkámra, meg hogyan is nézne ki, hogy beteget jelentek előtte, mondván másnapos vagyok mint a föld? Az alkohollal pedig nem jó túlságosan szoros barátságot kötni, mert könnyedén megbánhatjuk egy idő után.
- Na látod. A lábfejeim és a bokám épsége miatt, mindenképpen táncolnod kell velem és sajnos nem tudsz itt gubbasztani egy helyben ülve. - mosolygok rá még mindig nyújtva felé a kezemet - Továbbá az úriemberi minőséged szintén azt kell, hogy diktálja, hogy nem hagyhatod, hogy magamnak vadásszak valami hülyét erre a nemes feladatra. Nemde? - pislogok rá majdnem ártatlanul
Legalább feláll és jön velem, ez is valami. Noha inkább klasszikus vonulaton tanultunk mi táncolni még a régi iskolai időkben, ez pedig egyáltalán nem az, de részemről magasról teszek arra, hogy bizonyos elektronikus akármikre hogyan kellene táncolni. Ez egy klub, tehát úgy teszek, ahogy nekem tetszik. Szóljanak be, meg le.
- Valóban. Bár magamat azért nem tartom mostanság túlságosan izgalmasnak, sőt, kellett is, hogy kicsit inkább legyek unalmas és munkamániás. De egyszerűnek nem mondanám viszont egyikünket sem. Az ilyen személyiségeknek is megvan a maguk pikantériája. - vigyorgok vissza rá.
Így, ennyi idő elteltével, nem tudom mi ő számomra. Egy barát? Egy régi barát aki most megint felbukkant isten tudja mit hozva magával? Azt nem mondhatom, hogy barát extrákkal, hiszen mi sosem csináltuk csak úgy. Ezért jár ilyen helyekre, a csak úgy nőcskékért. Megint nehéz gondolatsor, aminek nem ma éjjel kellene a végére járnom, tekintve, hogy úgysem jutnék előrébb egy centit sem. Érdeklődve nézem, hogy melyik cigit veszi elő. Meglepetésemre azt, amiből a wc-ben is hagyott. Én pedig hagyom, hogy ajkaim közé illessze, meggyújtsa én pedig az édes füstöt jó mélyen le is tüdőzöm. Három slukkig jutok és visszaadom neki. Azt mondta 2-3 perc mire hatni kezd, tehát még nem fogunk a végére érni és megjön az ő buli hangulata is.
- Ahogy kívánod. - fűzöm még hozzá, hiszen nem kezdhetek bele a kiselőadásba, hogy a droghasználat nem helyes. Szerintem kiröhögne. Kétszer is. Újból rajtam a sor, hogy folytassam a sort és illatát beszívva hallgassam amit a fülembe mond. Nyersen őszinte, de hatásos. Valahogy ezt várná az ember attól, akinek fontos, meg aki neki is fontos, mindegy ez már bonyolult így. Mosolyogva adom neki oda a cigit, ujjaimmal megcirógatva állának vonalát.
- Voltaképp jó is, hogy nem került rá sor. - vallom be, kár, hogy ez a cucc nem lakatolja le a számat, legalább ideiglenesen - Tombolásomnak.. - bólintok bele lényegében, hát szükséges, mert voltaképp igent mond most arra a kérdésre, amit igazából fel sem tettem. Nevezhetném ugyan annak, hogy de marhára önfeláldozó, de nem erről van szó, ezt ködös aggyal is képes vagyok megérteni. Egyszerűen nem a könnyű nőcske kategóriába sorol be, így viszonylag nehéz is neki mindent könnyedén kezelni amit egyébként mással simán megtesz. Vagyis gyanítom inkább, hogy másokkal.
- Esetedben egyáltalán nem is menne. - vallom be, már megint, az ég áldjon meg.
Végére érünk a ciginek, a mosolyom meg magától szélesedik ki. Lenyűgözi az agyam annak ténye is, hogy minden hülye gondolat kezd belőle kiszállni és elönti egy cukros köd. A zene pedig csúf bogárként mászik be az összes pólusomon. Testem jóformán magától mozdul, keresnék benne tudatosságot, de nem megy, csak követem a ritmust, vagyis annak valamelyik részét. Tenyerét melegnek érzem még a ruhán keresztül is, hozzásimulok , hogy mozgásunk össze is hangolódjon. Voltaképp mint a szex. Ez is akkor az igazi, ha megvan az összhang. Egyszeriben meg valamiért jól esik magamhoz ölelni is. Csípőm az övéhez nyomom, lévén a lábaira rá nem állhatok, hogy közelebb legyünk. Illatával az orromban végighúzom ajkaimat nyaki ütőerén és hirtelen felindulásból fogaimat a zsenge bőrbe mélyesztem. Persze nem valami állati módon, csak első felindulásra, hogy nevetve el is engedjem utána. Homlokomat az övének támasztva sóhajtok felszabadultan. Most olyan mint régen. Nincs gond, nincs felelősség, nincs semmi. Csak vagyunk. Megnedvesítem ajkaimat és hirtelen felindulásból csókolom meg. Mert jó, mert most kell. Mert túl közel van, benne az aurámban, ha a gondolataimban nem is, jelenleg azok sincsenek.
- Az engedélykérés elmaradt. - nézek szemeibe, bár tekintetemben nem sok nyoma van a sajnálatnak.
Emberek jönnek és mennek körülöttünk, érzem őket. Mindet. A melegüket, az energiákat. Hátat fordítok Chrisnek, de háttal simulok hozzá. Ő közelről a szex, de ha látok másokat is, az meg..mint egy BDSM vidámpark, felnőtteknek. Átadom magam a táncnak, mintha nem is lenne holnap.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Christian Acker

Orvos
avatar
Hozzászólások száma : 15
Érkezett: : 2017. Sep. 02.

Orvos

TémanyitásTárgy: Re: It's time for a...   Szer. Szept. 13, 2017 7:59 pm

Chris&Celie


Na igen, azt azért el kéne ismerjem, hogy valaki mást én is szívesen néznék, ahogy kikezd valamelyik ilyen benga állattal, aztán megpakolják érte, de azért én örülök neki, hogy egész eddig el tudtam kerülni ezt. Törött kézzel nem lenne annyira egészséges a vérző orrot törölgetni. Elvigyorodom én is Celie szavain, de aztán már nem méltatom szóra. Épp elégnek tartom, hogy eljátszottunk a gondolattal. Igaz, hogy sok mindenre hajlandó lennék a kedvéért, de az ilyesmi azért nincs közte.
Még ha nem is akarnék táncolni, akkor is rá tudna venni. Hiába na, az érveléshez meg magyarázáshoz mindig kiválóan értett, még akkor is, ha épp nem neki volt igaza valamiben. Azt hiszem, ő tipikusan az a fajta ember, aki még arról is meg tudna győzni, hogy az ég zöld.
Szerencsére nem ellenkezik a cigivel kapcsolatban, bár nem is nagyon feltételeztem volna, hogy úgy lesz, inkább az lepne meg, ha visszakozik valamiért és mégsem akarná elfogadni annak ellenére, hogy egy fél órája kábé, még ő maga kérte volna. Abba is belemegy, hogy nagyjából megfelezzük a jótékony füstöt, a kis rudacska így felváltva jár oda-vissza, én meg hallgathatom a válaszait a felvetéseimre. Furcsállom ugyan, hogy a tombolás szót megismétli, de nem kérdezek rá. Gondolom, túl finoman fogalmaztam, vagy épp túl durván. Lényegtelen is, én annak tartom ezt a részéről. De úgy hiszem, csak nem veszi zokon a kifejezést, mert én sem megróni akartam érte természetesen. Mindenkinek jár a pihenés, kikapcsolódás, időnként mindenkire ráfér, hogy kiengedje a fáradt gőzt. Főleg neki, azok után, amin át kellett mennie, egyedül -igen, ebben szerintem életem végéig sárosnak fogom érezni magam azért-, és úgy ráadásul, hogy a tetejébe még a munkamániát is megemlíti.
Nem kérdezek rá, pedig érdekelne, hogy milyen munkát kaphatott, de nem nyitom ki a szám, ráérősebbnek érzem a kérdést, nem akarom ezzel cseszegetni, és igazából kezd is már annyira hatni nálam is a szer, hogy képes legyek letudni annyival, hogy a jelek alapján azért úgy-ahogy sínen van az élete.
- Nem engedélyköteles. - a megjegyzés valószínűleg elég hanyag lesz, de annak is szánom. Ha biztatásnak veszi, akkor vegye. Ha csak jelzésnek akarja hinni, akkor pedig úgy fog tenni. Nekem ez is mindegy, az este folytatása, illetve vége már így is egészen eldöntöttnek tűnik. Igazából már mennék is haza kicsit, főleg így, a csókja után, illetve azt érezve, ahogy előttem vonaglik, hozzám dörgölőzve a riszálás közben.
Még visszafogom magam egy kicsit, hiszen ha már úgy döntöttem, hogy hagyom neki élvezni az estét, akkor legyen is úgy. Igyekszem igazodni az ő ritmusához és mozdulataihoz, vele együtt ringani. Kezeim közben hol végigfutnak kicsit oldalán, hol megállapodnak kicsit a csípőjén, hogy valamivel erősebb tekergőzésre ösztökéljem. Csak az a probléma, hogy ezzel is magam alatt vágom a fát, hiszen enélkül sem mondhatnám, hogy nem éleszti fel a vágyat megint, ezúttal kizártnak tartom azt is, hogy ne érezné meg ennek fizikai megnyilvánulásait. Viszont nem törődöm vele egyelőre, bár legszebben fogalmazva is kezd piszkosul nehézzé válni így tartani vele a lépést.
Elvigyorgok viszont magamban ezen is, meg azon, hogy vajon van-e még annyira magánál, hogy leessen neki tényleg a bizonyos tantusz, és hogy vajon hogyan fog rá reagálni. Meglepni nem hiszem, hogy fogja, hiszen eléggé elkezdett rájátszani is, és úgy nagyjából mióta egymásba futottunk, azóta le sem száll a témáról, hogy ő meg én... Hát majd elválik, de mindenesetre megragadom az egyik kezét, amint lehet, és akár valamelyik -nagyjából bármelyik- társastáncban, fordítok rajta egyet, hogy végre ismét velem szemközt legyen.
- Nem engedélyköteles. - rántom meg ismét a vállam, noha a szernek úgy tűnik, sikerült eléggé lekorlátozni a szókincsemet ennyi pia után. Megcsókolom, hasonlóan ahhoz, ahogy az előbb ő tette.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: It's time for a...   

Vissza az elejére Go down
 
It's time for a...
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Loki & Thor - A long time ago
» Sis' bonding time - [Leana&Astra]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Hive City :: Hive City :: Belső területek :: Vigalmi-negyed
VI. Kerület
 :: "Templom"
-
Ugrás: