Ennyit rólam tömören
Meséljem el, mit érzek? Csalódott vagyok. Jó orvos voltam, és kidobtak. Elköszöntek, nem megköszöntek. A viszlátjuktól két lábbal emelkedtem el a földtől, és huppantam a körzetemtől jóval távolabb. Mindent, mindent újra kellett kezdenem! És már nem lehetek az, aki voltam, meg sem próbálhatom.
Van még persze, aki bízik bennem. A hírnevem megelőzött már régen is, okos vagyok, nemesek a szándékaim, szép az arcom, puha a kezem. Ideális, nem igaz? A különböző hajlamok folyamatukban érkeztek, lassan, hullámokban törtek rám a vágyak, hogy pusztítsam magam, hogy pusztítsak másokat. Miféle orvos az ilyen, igaz? De nagyon jól titkolom. Az eltűnések nem köthetők hozzám, azt hiszem. Néhány ember csak, kinek hiányozna mégis bármelyik? Teljesen jogos, hogy úgy bánjak velük, ahogy ők bántak velem.
De én jó vagyok. Jó és szelíd, nem bántom, akit nem kell bántanom. Nem veszem el, amit nem adhatok, de minthogy mentettem már meg épp elég életet, most ideje a dolgokat megfordítani egy kicsit.
Életem története
Kérem, mesélje el, mit érez!
Tudja, ezt csupa szívjóságból adom. Láttam, hogy fájdalmai vannak, és bizonyára hallotta már a mondást - ha fáj a feje, vágja le egy ujját, s máris nem érzi majd az előbbi kínjait. Hogy csíp? Hogy éget? Nem mondtam volna, hogy nem inni kell? Ezer bocsánat, ismételjük hát. Kenje a sebre, s bizonyára kiégeti a gennyes részeket. Így kell a társadalmat is tisztítani, tudja? Kivágni, kiégetni belőle, ami rossz, elhalasztani a romlott sejteket, elpusztítani a veszettség kórokozóját, s annyi egyéb van még, mi megtehető! De bátorság kell hozzá. Legyen bátor, igyon még egy kortyot! Akarom mondani, elnézést, nem, dehogy, hiszen megbeszéltük már, hogy ezt felkenni kell. Szívesen segítek is. No, ne ellenkezzen... Nem fog fájni... Ha hatott, utána már... Lehet, hogy semmi sem.
Kérem, mesélje el, mit érez!
Ejnye, nem szabad! Csak ne kapkodjon, kérem. Az injekció hamarosan hatni fog. Izmai elgyengülnek, hát igen, ezért is tettem oda azt a tálat. És a kendőt az arca elé. Nem biztos, hogy mindent szeretnék látni, ami a teszt során előjöhet... Akarom mondani, a gyógyuláshoz vezető út rögös! Azt nem mondom, hogy minden érzéke tompul, nem, miért is hazudnék. De az én dolgom biztosan könnyebb lesz, hogy eltávolítsam a baj forrását. Igen, persze, hogy fájni fog! Mondtam, hogy ne várja, hogy hazudjak. Mit mond? Nem értem. Ez már a szerek hatása, a nyelve zsibbad, várjon, a karjait is megkötöm. Nos, most figyeljen. Érzi, ahogy a vonalat rajzolom? Itt fogok bemetszést ejteni. Igen, valóban, ha a bordák nem lennének kissé útban, pusztakézzel megfoghatnám a szívét. Sőt! Megfoghatom az Ön kezét, s megmutathatom, milyen érzés is az. Kíváncsi? Nem? Bocsásson meg, tényleg nem értem. Vagy ezzel a fájdalmat kívánja kifejezni? Ordítana? Ne haragudjon, zsibbadt torokkal az értelmes hangok képzése biztosan nehéz. Jaj, istenkém! Most veszem csak észre, nem is a tollal, hanem a szikével rajzolok. Kérem, kérem, ne haragudjon! Ígérem, hamarosan jobban lesz majd. Most már nem fogok több fájdalmat okozni. Nézze csak? Ahogy megígértem. Adja a kezét. Egy ujját, legalább... Igen, az ott a szíve. Ja, hogy már nem dobog?
Kérem, mesélje el, mit érez!
Hatan? Csak hatan? Azt hittem, az ilyesmi többeket érdekel. Igaz, nem az örök ifjúságot ígértem, és nem is olcsón megkapható csinos nőket, akikkel mindenki azt tehet, amit akar. Nem, nincs asszisztensem. Semmi szükség rá. A rendelőben másként szokták meg? Ó, valóban, az elit fordít pénzt nyilván arra is, hogy az orvosi ellátás vonzó legyen. Én azonban jó vagyok. Ha meggyógyították volna magukat ott, most nem lennének itt, igaz? Nos, ezt a kis pirulát kellene bevenni. Vizet? Víz, persze hogy jár. Már osztom is a poharat. Nem, nem lesz keserű! Persze, hogy meggyógyulnak. Igen, egy pirulától. Ez lenne a lényege, nem? Másképp minek ülnek ide sorban, és veszik be? Hogy leforduljanak a székről? Hogy nyomtalanul eltűnjenek az életükből, és ne tudja senki, hol vesztek el? Izgalmas is volna az ötlet, de Önök gyógyulni jöttek. Nem lehullani a drótról, mint söréttel lőtt kismadarak, szép sorban, egymás után, ahogy bátorkodnak lenyelni végre. Mindenkinek megvan? Nem is volt keserű, igaz? Számoljanak vissza tíztől... S máris minden más lesz, ígérem.
Kérem, mesélje el, mit érez!
Ó, hogy nincs itt senki sem? Magamra hagytak. Alighanem lejárt a műszakom. Valahová ki kéne vinni innen a testeket, nem lesznek jó helyen a paraván mögött. Egy-két nap, és szaguk lesz, legalább ki kellene rángatni az utcára őket. De egyedül? Én, így, törékeny tenmagam? Szomorú, hogy manapság már senki sem segít a bajba jutott nőknek. Pedig én csak segíteni akartam, ez nyilvánvaló. De ha nincs kin tesztelni a gyógyszereket, mégis honnan tudhatnám, hogy valóban hatékonyak? Több támogatás kellene ezekben a vészterhes időkben. Nagyobb segítség. Véletlen volt, esküszöm... De minek is, kinek is magyarázkodom?
Kérem, mesélje el, mit érez!
Nem érzek semmit. Nem érzek eleget. Pedig látom, ahogy vörös, ahogy lila, ahogy fekete... Érzem a szagát... A saját bőröm az, ahogy perzseli a meggyújtott cigarettavég. Lehunyom szemeim. A mélységet látom, a teraszt, a város peremét. Igen, valaha ott fenn éltem én is! Fenn, azok között a mocsadékok között, akik kitagadtak, kidobattak, csak mert jobban láttam az isten céljait! Nem kell mindenkinek túlélnie. Sőt! Gyakorlatilag mindenkinek pusztulnia kell. A szelekció csak olykor válogat ésszerűtlenül. különben nagyonis egyértelmű a folyamat, mi több, határozott. Aki gyenge, meghal. Aki ostoba, meghal. Aki hagyja magát meggyőzni, meghal. Aki könnyelmű, meghal. Akit meg akarok ölni... Nos, az nem fogja megélni a holnapot.
Valami, ami igazán fontos
Kedves? Számomra? Nem vagyok ragaszkodó típus. De ha választani kell valamit, talán legyen az a cigarettagyújtóm, még ha az, amit gyújtok vele, nem is olyan, amire vágyik a lelkem. Fenn az elitben jobb íze, jobb szaga, erősebb hatása volt. Már csak ez van. Az emlék a régi, és a gyújtó is az.
Kezdőlap
Drága Talia..vagy doktornő!