Kik vagytok ti mégis, kinek is, minek is nevezzelek benneteket? Oly könnyű lenne azt a szót vetni a nyakatokba, ami először eszembe jut: az aljanép. Mert bizonyos szempontrendszer szerint nem is lehettek egyebek: vétkesek vagytok, utolsó, nyomorult bűnözők, kikre az igazság erővel szorító keze rátalált, markukba szorultak a nyakak, és csoda, hogy el nem reccsentek, míg kívül repült a test a kapun.
Hisz mind onnan jöttetek, nem? A városfalak közül, ha nem most, hát valaha, azelőtt. Néhány szerencsétlen akad csak, kit már a méhlepénytől vetett rögvest ide a sors, savanyú világába a maró esőnek és mindent romboló viharoknak, ahol tető meg nem marad, mert nincs anyag, mely ily kegyetlen és kiszámíthatatlan időjárástól megvédené, hol nincs tiszta víz, elvétve csak, s a méretesre nőtt fenevadak, rovarok, hüllők között mindenért harcolni kell.
Minek nevezhetne titeket bárki még, eldobottak, kitaszítottak, érdemtelenek? Meg vagytok bélyegezve rég, hogy roskatag kunyhók, romokból ácsolt fedezékek gyér védelmében éljetek, hol szeretve, hol háborúzva, elvesztve minden korábbi esélyt. Alig használható fegyverek legyenek kezetek ügyében, és azzal próbáljátok becsülettel védeni, ami még tiétek maradt, ha már nincs más, csak a fejetek, mely még a helyén pihen.
Tudjatok róla, létetek ezer és száz dolog veszélyezteti, de leginkább ti magatok kell, hogy egymás gátja legyetek - véges az élelem, a fedezék és a lehetőségek is. Kell a kegyetlenség, kell a túlélési ösztön, kell a tudat, hogy nincs semmi másotok, csak amit a környezet ad, amit elszedtek egymástól, amiért más az életét veszti el.
Kis, talán falunak nevezhető közösségben éldegél a legtöbb nomád, az idősebb és tapasztaltabb tagok vezetik a csoportjukat, amolyan bölcsek, akik legalább néhány hasznos dolgot bizonyára elsajátítottak azzal kapcsolatban, hogyan élhetik túl a viszontagságokat. Lehet, hogy aki már a városi élete során is kemény helyzeteket élt meg, könnyebben és gyorsabban alkalmazkodott, gyakran ők vadásznak, igyekeznek elegendő élelmet és egyéb hasznosítható portékát szerezni.
A nők valamivel kevesebben maradnak életben az ilyen körülmények között, ám akik igen, ők óhatatlanul igen nagy tiszteletnek örvendenek egy idő után, minthogy alkalmazkodóbbak férfitársaiknál. Tanulnak, már amennyire van honnan, olyasmiket, amik segítik túlélésüket. Hogyan óvják meg magukat? Hogy szerezzenek vizet? Hogy tisztálkodhatnak? De tény, hogy minél fiatalabbak, minél rövidebb ideje vannak itt, annál inkább szorulnak egymás segítségére, és bizony annál kisebb figyelmet is kapnak azoktól, akik megtanultak mást nem figyelni már, csakis a saját előnyeiket.
Gyerekek is akadnak, bár számuk elenyésző, hisz érkezni nem szoktak, csak születni, és a legtöbb nem éli túl. S minthogy a társaság ezzel nagyjából kerek, már csak azokat a magányos portyázókat kell megemlíteni, akik biztosak benne, hogy egyedül is boldogulnak, megpróbálnak akár visszaszökni is a városba a kivezető csatornákon át, és a fenyegető hüllők társasága ellenére még olyan is akad, akinek sikerül. Ez egy remek, bár igen nehéz módja a kereskedésnek is.
[color=#36A9A0]A nomádokhoz tartozás feltétele:
- az előtörténetből derüljön ki, hogy csoportban vagy egyedül él a karakter, és amennyiben egy csoport tagja, akkor azt illetően nagyon kíváncsiak vagyunk a részletekre is!
Kezdőlap
