King Mjölnir

"We don't deal with outsiders very well
They say newcomers have a certain smell
Yeah, trust issues, not to mention
They say they can smell your intentions
Just because we check the guns at the door
Doesn't mean our brains will change from hand grenades
You'll never know the freakshow sitting next to you
You'll never know the murderer sitting next to you
You'll think, how'd I get here sitting next to you?
But after all I've said, please don't forget
All my friends are heathens, take it slow
Don't make any sudden moves
You don't know the half of the abuse"

A Fegyvergyáros első szülött fia vagyok, bele születtem ebbe a fényűző és puskaporos világba és szakmába. Azon kevés családok egyikébe, ami jól él, gazdag. Hiszen fegyver mindig kell és minden irányba veszik. Apámat azonban nem különösebben izgatta a sorsom, őt csak az üzlet érdekelte. Ahogy anyámat sem, ő pedig a férje vagyonával volt elfoglalva. Szóval elég lehangolóan és magányosan teltek a napjaim. Ritkán akadtam össze más kölyökkel és akkor sem volt benne köszönet, így messziről elkerült, aki tehette. Akkoriban még csak az öklöm beszélt helyettem, ma már a diplomácia sem a gyengém. Már iskolás korú voltam, mikor a szüleim direkt vagy véletlenül hozzám vágtak egy csecsemőt - a húgom. Onnantól kezdve változott meg az életem. Nem voltam többé egyedül, lett valaki, akivel jóban-rosszban össze tarthattunk. Valaki, aki fontos az életben és akinek én is jelentek valamit. Valaki, akihez szólhatok. Aki igazán ismer...aki előtt nem kell egyik álarcomat sem mutatnom. Micha egészen kicsi volt még, mikor erre már rájöttünk. Mikor a kapcsolatunk elmélyült. Nem meglepő, az első szava sem az "apu" vagy "anyu" volt, hanem a "Theo". Már pelenkás kora óta levakarhatatlan volt, ami eleinte, mint kissrácot, persze zavart, de csak hamar hozzám nőtt. Azóta el sem tudnám képzelni az életem, a mindennapjaim nélküle. Amint járni tudott, velem tartott az utcára és együtt csavarogtunk. Anyánk persze észre se vette, hogy nincs a házban...én viszont megvédtem kint bármitől és mindenkitől. De tudtam azt is, hogy meg kell edződnie, hogy érvényesülni tudjon, így sose bántam vele kesztyűs kézzel és ez ma is így van. Így megtanulta, hogyan élhet túl, főleg egy gyönyörű, fiatal nőként egy ilyen környéken. Sőt, nem csak a túlélésről volt szó...hanem az érvényesülésről. Ugyan olyan rettegett lett csakhamar, mint én. Nevünk és testvéri kötelékünk futótűzként terjedt és kamasz koromra már egyértelmű volt, hogy ki van velünk és ki ellenünk. Az utca törvényei szerint éltünk és kivívtuk a magunk jogait. Senki se mondta volna meg, hogy minden éjjel vissza térünk színházba illő kirakat-életünkhöz, hogy puha szaténpárnára hajtsuk a fejünket, mire anyánk a jóéjt puszit jött osztani. Mintha ennyiből állnának a szülői teendők. A szokásos formalitás után Micha mindig átszökött hozzám és az éjszakát már együtt aludtuk át. A húgom esze mindig is jól vágott, alig múlt el tíz éves, mikor már azt tervezgettük, hogyan hódítjuk meg a kiszemelt területeket, hogy térdre kényszerítsük az embereket, akiktől mindenki tart és akiket mindenki lebecsül: a csürhét,  a hetedikben. Mi megláttuk bennük a kiaknázatlan lehetőséget. Az ott élők ismertek minket. Ismernek minket. Láttak felnőni és átvenni a hatalmat. Tisztelnek. Tudták, ha csatlakoznak és behódolnak nekünk, cserébe az új világrend kalapácsává leszünk! Rettenthetetlenek. Az embereknek lesz mit enniük és lesz mit dolgozniuk. Így is lett. Új birodalmunk híre szüleink fülébe is eljutott, akik nem győztek magukhoz térni a döbbenettől, hiszen mindez az ő szemük előtt történt, néztek, de még sem láttak. Üzletelni kezdtünk A Fegyvergyárossal, majd a halálát követően - még véletlenül sem morzsoltunk el egy könnycseppet sem - megörököltem a vagyonát és a fegyvergyárat, így felvirágoztattuk a Mjölnirt. Mindig is szerettem a fegyvereket, gyönyörűek és halálosak, egyenesen rajongok értük, főleg a különlegesebb darabokért, így elégedettséggel töltött el, hogy most már enyém a kóceráj. Megszilárdította hatalmam és státuszom a hierarchiában, amit Michával alakítottunk ki és vertünk az emberekbe: Én vagyok a Király, a Hersir és a húgom pedig a Királynő. Birodalmunk pedig itt nem állt meg a fejlődésben, Micha ismét egy kecsegtető ötlettel állt elő és elkezdett kurvákat futtatni. Megegyeztünk, én irányítom a fegyverkereskedelmet, ő pedig a bordélyt. Így kiküszöböltük az esetleges üzleti vitákat. Mert abból volt bőven. És sokszor vérre ment, ahogy már korábban is említettem, nem hordozom a tenyeremen a hugicámat. És azt sem szeretem, ha jött-ment férfiak legyeskednek körülötte, hát golyót repítek a fejükbe, ahogy a zavaró legyeket is lecsapja az ember. Nem tűröm, hogy más férfi is fontos legyen a számára rajtam kívül, tetszik vagy sem. Összetartozásunkat tetoválásaink is jól mutatják, mindaz, amit magamra varrattam, Micha kérésére rá is pingáltam hegtetoválás formájában. Az összeset én csináltam neki. Ismét egy remek ötlet a szép kis fejéből. De itt nem állt meg. A sok harci sérülés - a soha el nem múló hegek, amit szereztem az évek során, azokból is részesülni akart, így azokat is a testére rakatja. Mint a fogaskerekek, úgy illünk így össze. Sokáig együtt is éltünk a monumentális házban, ami anyánk halála után ránk maradt, de idővel úgy láttunk jónak, hogy közelebb költözünk az embereinkhez és elválasszuk a magánéletünk. Túl sok volt a hulla a húgomnak, nem tagadom, kissé hirtelen haragú tudok lenni. Az pedig, hogy mennyire "egészséges" a kettőnk kapcsolata, cseppet sem izgat. Ahogyan az sem, ki mit gondol. De ha hangosan gondolja vagy csúnyán néz, ne lepődjön meg, ha golyót kap a két szeme közé.